Így védi a burkinit a tervező, aki kitalálta

Egymás után tiltják be a 2004-ben kitalált muzulmán női fürdőruhát a francia és a német strandokon. A teljes testet takaró úszóöltözék ausztrál tervezőnője szerint ezzel annak a szabadságától fosztanak meg sok nőt, hogy jól érezzék magukat nyilvános helyeken, jót mulassanak ők is a vízben.

Siham Karra-Hassan 15 éves volt, amikor a bátyja Sidney egyik nyilvános uszodájában próbálta úszni tanítani. Nem sokáig. Beugrott a vízbe, jó muzulmán lányként pamutpólóban és nadrágban. Néhány másodperc múlva odajött az úszómester, és kitessékelte a medencéből. Nem megfelelően volt felöltözve, hisz utcai ruhában ugrott a vízbe. Azt mondja: ez volt élete legmegalázóbb pillanata.

Húsz évig nem is próbálkozott újra. Aztán jött a burkini, és minden megváltozott. 35 évesen megtanult úszni. Ma minden reggel az uszodában kezdi a napot, ezzel kúrálja szülés utáni depresszióját.

A burkinit, a mindent takaró úszóruhát 2004-ben találta ki egy ausztrál tervező, Aheda Zanetti. Két részből áll: egy fürdőruha-anyagból készült nadrágból és egy hosszan lelógó, hosszú ujjú pólóból, amihez egy kapucnit erősítettek – ez a hajat takarja, de az arcot nem.

burkini

Zanetti akkor kezdett foglalkozni az ötlettel, hogy kényelmes és visszafogott sportruhát tervezzen muszlim nőknek, amikor eljárt az unokahuga kézilabda-meccseire. A kislány melegítőnadrágot viselt a csapatmez alatt. Látszott rajta, hogy iszonyúan kényelmetlen és meleg ez a szerelés.Eldöntötte: vesz neki valami szemérmes sportcuccot. De sehol nem talált.

Így hát maga varrt egyet. Mindenki ilyen akart a barátnői és a rokonai közül. Hamarosan áttért az úszódresszre. 2004 júniusában állt elő a lycra-teflon burkinivel. A cége, az Ahiida azóta is gyártja az öltözéket, csúcsszínvonalú nyúlékony műszál anyagból.

Arra a hírre, hogy az utóbbi hetekben több európai város is betiltotta a strandokon a burkinit, a tervező azt mondja: nem kéne politikai célokra használni a ruhadarabot.

Ő azért találta ki, hogy könnyebben integrálódhassanak a muzulmán nők az ausztrál társadalomba, sportolhassanak és úszhassanak a nem-muszlim nőkkel együtt.

De Zanetti tervezte az afgán női fociválogatott és az olimpián indult bahreini futónő mezét is.

afgán női foci

“Egy muszlim nő teste mindig átpolitizált. Mindegy, hogy eltakarja-e, vagy nem” – véli. “A strand közterület. A burkini betiltása egy közterületen tudatlanságra vall. Azt akarják, hogy tökéletesen megfeleljünk az ő nyugati eszméiknek. Én független, önálló nő vagyok. Ez az én testem. Én döntök, hogyan akarom megmutatni.”

Zanetti azt mondja: az európai tilalmak híre megdobta az online-keresetet. Több burkinit gyártanak a cégénél, mint valaha. Franciaországból 30-40 százalékkal több megrendelés jött az elmúlt hónapban, mint korábban. Németországban pedig másik futárszolgálatra kellett váltaniuk, a régi nem bírta már a megszaporodott kiszállításokat.

Barátnője, a szintén Sidney-ben élő 23 éves egyetemista, Salwa Elrashid már kicsi korától Európáról álmodott. Amikor tavaly férjhez ment, azt tervezte, hogy oda megy nászútra. De aztán mégis Dubajt és Abu Dhabit választotta. “Miután láttam, sok helyen hogyan reagálnak a muszlim nőkre és a menekültekre, már nem akarok Európába menni. Korlátozva érzem magam.

Ott azt gondolják, hogy a muszlim nők mind elnyomottak, de az ilyen tiltásokkal még jobban el akarnak nyomni bennünket.

Férjnél vagyok. De dolgozom és tanulok is. Bulizni járok. Mindezt a saját akaratomból, nem azért, mert bárki is kényszerít rá.”

A fiatal nő azt mondja: a burkini nélkül soha nem úszhatott volna. Mert akkor sortot és leggingset kellett volna húznia, ami viszont halálosan kényelmetlen, amikor vízes. Ráadásul ilyen szerelésben az uszodákba sem engedik be.

Zanetti sszerint a burkini muzulmán nők ezreinek adta meg a magabiztosságot ahhoz, hogy kimozduljanak és aktív társasági életet éljenek. “Amikor fiatal lány voltam, semmi ilyesmi nem létezett. Utcai pamutruhában ültünk a parton. Nem használhattuk a medencéket. A burkini erőt és szabadságot adott, és most ezt akarják elvenni. A burkini lehetne csak simán fürdőruha is. De sokunknak ennél sokkal több.”

2 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Heindl Péter

    Szerintem is szemétség a burkinit tiltani. Az arcot nem takarja, tehát nem “megbotránkoztató” az európai szemnek. Ugyanakkor nemcsak vallási okokból, de nagyon sok tradicionális kultúrából érkezett nő nem megy strandra, mert szégyelli közszemlére tenni a testét, ugyanakkor a testet takaró fürdőruhába meg szívesen menne, számára az hozná el a fürdőzés szabadságát. 100 évvel ezelőtt a legtöbb európai nő is egész testet fedő fürdőruhában ment pl. a Balatonra strandolni, ez sok régi fényképen látszik. Szégyen ez a türelmetlenség velük szemben, ráadásul az ő lányaik már valószínűleg európai fürdőruhát fognak hordani. Feltéve, ha az intoleráns kirekesztők vissza nem szorítják őket családjukkal együtt, ahol még a strandra járás sem lenne lehetséges.

    Válasz
  2. Káldos János

    TÖk igaza van a nőnek…
    Franciaországban a vichykollaboráns feketelábú politikérek csak saját inkompetenciájukat akarják leplezni a nők basztatásával. Sima tálib taktika..

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez