Nem csak az Iszlám Állam vet be gyerekbombákat

Az Iszlám Állam rendszeresen küld gyerekeket robbanószerekkel megpakolva. élő bombaként a frontvonalakra Irakban és Szíriában. Olyanokat, mint az a 12 éves volt, aki 51 embert rántott magával a halálba a hétvégén egy törökországi esküvőn. De nem csak az ISIS alkalmaz gyerekbombákat.

Az Iszlám Állam egész hadsereget tart fenn gyerekkatonákból, akiket a “Kalifátus kölykeinek” hív, és agymosás alá vet a saját iskoláiban – emlékeztet az AP hírügynökség. A saját radikális iszlám-értelmezésével tömi meg a fejüket, és olyan látványnak teszi ki őket, amitől a reményei szerint a kíméletlen dzsihadisták új nemzedéke válik belőlük. Így lefejezéseket és más kivégzéseket kell végignézniük, ha másként nem, hát videón. Az ISIS sok olyan képsort rak ki közösségi oldalaira, amelyeken már maguk a kölykök gyilkolják az ellenséget.

De a gyakorlat nem korlátozódik az Iszlám Államra. Más militáns csoportok is alkalmazzák. Hogy pontosan hogy? Íme:

ISIS:

Az Iszlám Állam öngyilkos merényleteihez Irakban is, Szíriában is gyakran vet be gyerekeket. Az egyik legvéresebb eset az volt, amikor márciusban egy ifjúsági focibajnokságon röpítette magát a levegőbe egyikük egy stadionban, Bagdadtól délre. A tinédzser merénylő akkor nyomta meg a detonátort, amikor éppen a kupákat adták át a nyerteseknek. 29-en haltak meg akkor, a sebesültek száma 60 volt. Az ISIS jelentkezett elkövetőként, és ki is adott egy fotót a robbantóról – 16 év körüli lehetett. Akiket meggyilkolt, azoknak a fele is gyerek volt: játékosok és szurkolók. Az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF minap közzétett jelentése szerint gyermekek ezreit rabolták el az iszlamisták csak Irakban. A kislányokat szexrabszolgáknak adják el, a kisfiúkból pedig harcost vagy öngyilkos merénylőt nevelnek.

Boko Haram

Ugyancsak az UNICEF számol be arról emberi jogi szervezetekkel együtt, hogy a nigériai iszlamista terrorszervezet is egyre nagyobb számban vet be gyerekeket öngyilkos merénylőként. Minden ötödik ilyen támadását Nigériában, Kamerunban vagy Csádban gyerekekkel követteti el. A Human Rights Watch szerint 2009 óta, amikor a Boko Haram megkezdte hadjáratát egy iszlám államért, több száz, de az is lehet, hogy több ezer gyereket szervezett be, és közülük több tucatot vetett be élő bombaként – főleg kislányokat.

Al-Kaida

A globális terrorhálózatnál már nagy múltja van a gyerekek beszervezésének és öngyilkos robbantóvá képzésének. Az iraki al-Kaida vezetője, Abu Nuszáb Al-Zarkawi már az amerikai megszállók ellen is küldte tizenéves merénylőit, mielőtt 2006-ban egy amerikai légicsapás nem végzett vele.

Radikális palesztin csoportok

A Hamász, az Iszlám Dzsihád és más fegyveres csoportok nyári táborokat szerveznek, melyekben erőszakos Izrael-ellenességre nevelik a gyerekeket. Mindazonáltal ezek a csoportok nem küldtek öngyilkos akciókra gyerekeket, jóllehet a második intifáda (felkelés) idején, a 2000-res években több 16 éves palesztin is hajtott végre öngyilkos robbantást. A mostani erőszakhullámban több tucat tizenéves követett el késes támadásokat izraeliek ellen, a legfiatalabb közülük 11 éves volt. A támadók feltételezések szerint maguktól lendültek akcióba, nem szervezett csoportok küldték őket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez