Washington üzent a törököknek és a kurdoknak: ne egymást öljétek!

Törökország katonai offenzívát hajt végre Szíria északi részén, melyet az YPG kurd milícia harcosai a saját földjüknek tekintenek.

25 kurd fegyverest megöltünk a hétvégén – jelentette büszkén a hivatalos török hírügynökség. Csakhogy a kurdok Szíriában és Irakban az USA legjobb szövetségesei. Ashton Carter amerikai hadügyminiszter washingtoni sajtóértekezletén elismerte, hogy ellenséges a török hadsereg a kurd milíciával szemben, de arra kérte mindkét felet, hogy ne egymást öljék, hanem próbálják meg együtt bevenni az Iszlám Állam “fővárosát”, Rakkát.

Az amerikai hadsereg vezérkari főnöke telefonon beszélt török partnerével ugyanebben az ügyben. Carter védelmi miniszter hamarosan Törökországba látogat. Ankara és Washington viszonya meglehetősen feszült a félresikerült puccs óta. Erdogan elnök azt gyanítja, hogy az USA nem nézte volna rossz szemmel, ha a katonák átveszik a hatalmat Törökországban. Ráadásul fő politikai ellenfele, Gülen prédikátor csaknem húsz éve Amerikában él. Hivatalosan Törökország terroristának tekinti mind az Iszlám Államot, mind a kurd milíciákat, mind pedig Gülen prédikátor híveit.

Amerika viszont arra kívánja rávenni fontos NATO-szövetségesét, hogy elsősorban az Iszlám Államot támadja. Törökország egyik legnagyobb repülőteréről, Incirlikből indulnak bevetésre az amerikai harci gépek az Iszlám Állam ellen. Erdogan elnök szeptember elején Amerikába látogat, de ezt megelőzően a G20 csúcstalálkozón is eszmét cserélhet Obama elnökkel Hangcsouban, Kínában. Szeptember 4-én lesz az amerikai-török csúcstalálkozó a Fehér Házban, ahol Obama elnök személyesen is megpróbálja meggyőzni Erdogant: ne a kurdok hanem az Iszlám Állam ellen harcoljon a török hadsereg.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez