Ferenc pápa: Isten nevében ölni – sátáni tett!

A katolikus egyház feje azt javasolja minden vallás vezetőjének, hogy tegyenek hasonló nyilatkozatot, elítélve ezzel a terrorizmust, mely a hitre hivatkozik.

Ferenc pápa ezt akkor mondta, amikor francia zarándokok előtt a mártírhalált halt idős francia papról emlékezett meg. A 85 éves Jacques Hamel atya torkát akkor vágták el dzsihádharcosok egy normandiai templomban, amikor az oltár előtt imádkozott. “Nem volt hajlandó megtagadni Jézust! Életét nekünk adta. Mártír lett és a mártírokat boldoggá avatjuk” – hangsúlyozta a pápa.

A boldoggá avatás az első lépés lehet afelé, hogy a francia papot szentté avassák. Teréz anya nemrég vált szentté, miután a boldoggá avatása már korábban megtörtént. A Vatikán általában csodákhoz köti a szentté avatást, de mártírok esetében kivételt tesz. Így lehetséges, hogy Hamel atya hamarosan szentté válik.

A mostani iszlamista terrorhullám Európában először érte el a katolikus egyházat Normandiában. Az Iszlám Állam fanatikus harcosai rendszeresen gyilkolják a keresztény papokat és hívőket a Közel-Keleten. Franciaország a közel-keleti katolikusok első számú védelmezője. Egy francia bíborost bízott meg a Vatikán azzal, hogy foglalkozzon a több százezer közel-keleti keresztény sorsával. Ez is motiválhatta azt a támadást, mely a katolikus templomot és az idős papot érte Franciaországban. A katolikus papot meggyilkoló dzsihádharcosok arabul a Koránt idézték. Ezért tartja fontosnak Ferenc pápa, hogy minden egyház mondja ki: isten nevében ölni nemcsak bűn, de egyenesen sátáni tett!

(Visited 2 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Most idézzem azt a Sztálinnak tulajdonított mondást, hogy hány hadosztálya van őszentségének?
    Sajnos, az ájtatos dumával a pápa sem megy semmire – mint ahogy kettővel korábbi elődje is hiába imádkozott nagy nyilvánosság előtt két évtizeden keresztül a közel-keleti békéért -, inkább politikai befolyását (ha van egyáltalán) kéne bevetnie a terrorizmus ellen.
    Ami a sátánt illeti, nem véletlen, hogy a legtöbb „egyedüliként igaz és szent” könyvbe beleírtak ilyen dramaturgiailag fontos szereplőt – a „jó” isten mégsem viheti el a balhét a világban tapasztalható rossz dolgokért…

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez