Belehalt az ivásba a koszorúslány az esküvőn

Egy kínai esküvőn egy lány olyan sokat ivott, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A kínai média szerint saját hányásába fulladt bele.

A kemény kínai ivókultúra újabb áldozatot követelt magának a hétvégén, amikor egy 28 éves koszorúslány túl sokat ivott egy barátja esküvőjén – írja a Shanghaiist. A tragikus esetről a helyszínen rövid mobilvideók is készültek, amiket most az egész ország döbbenten néz. A lány rengeteg alkoholt ivott, majd elájult. A többi mulatozó először nem hitte, hogy komoly baj lehet, később kiderült, hogy mégis. A kórházban az orvosok küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.

dadadsefesf

Az online hírek szerint az egy ügyvéd azt mondta, hogy minden jelenlévő, aki arra biztatta a lányt, hogy igyon, felelős a haláláért. A témában parázs vita alakult az interneten, mert mások szerint viszont a lánynak kellett volna tudni mértéket tartani. Az eset egy elég komoly problémát hoz ismét a köztudatba Kínával kapcsolatban, nem ritka ugyanis a halállal végződő alkoholfogyasztás az országban. Sajnos az ivás sok helyen olyan képességnek számít, ami a beilleszkedést segíti. Ilyen módon halt meg egy férfi 2014-ben: alkoholmérgezést kapott, miután első munkanapján kollégáinak bizonyította, hogy milyen jó ivó.

Sok halálesetért a pajcsiu nevű erős, gabonából készült kínai italt teszik felelőssé, aminek 40-60 százalékos az alkoholtartalma.  Kis túlzással az alkohol Kínában vegyi fegyvernek is tekinthető, ráadásul nincs megállás.

A napokban a BBC is foglalkozott a témával, a Kínában igen népszerűvé vált Four Loko nevű ital kapcsán. A gyümölcsízű alkoholos ital összetevői körül már Amerikában is volt botrány, akkor le is vették a boltok polcairól. A 12%-os alkoholtartalmú ital hihetetlenül népszerű lett Kínában, hatásait sokan videókban örökítik meg, mások szórakoztatására. Az ital a szüzesség elvesztése becenevet is megkapta, mivel úgy gondolják, veszélyesen erős.

a_man_drinks_a_four_loko

Az ital azután került címlapokra Kínában, miután három huszonéves nő egy karaoke bárban elájult tőle, a holmijukat ráadásul el is lopták. A Four Loko ereje és egyben veszélye abban van, hogy egyszerre tartalmaz alkoholt és koffeint. A kettő kombinációjának állítólag durva hatásai is lehetnek. A gyártó cég egyébként azt állítja: a koffeint a hivatalos termékekből már kivonták, ergo Kínában annak hamis változata terjed. A hatóságok mindenkit óva intenek a fogyasztásától.

De miért isznak annyit a kínaiak?

Az alkoholfogyasztás elengedhetetlen az üzleti vacsorákon, az esküvőkön, banketteken. A közös ivás, koccintás a tisztelet jele. Jean Lee Kim professzor, a kínai és délkelet-ázsiai ivókultúra szekértője azt mondta a BBC-nek, hogy a kultúra tényleg okolható azért, hogy Kína élen jár ebben.

„Egy üzleti találkozó alkalmával például elengedhetetlen, hogy igyunk. Nincs olyan ember, aki nemet mond” – mondta egy ügyvéd. A legnagyobb probléma azonban az, hogy az emberek szeretik fitogtatni ivóképességüket az interneten.

drinking-ganbei-cheers-small

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez