Hároméves kisfiú egyedül a tajgában

Medvék és farkasok lakják a tagját a Tuvai Köztársaságban Szibériában, ahol a kis Cserin elkóborolt. A hároméves fiú a társaival játszott, de valamiért bement a falu melletti erdőbe és ott eltévedt.

Egy sebes sodrású jeges folyó partján éjszakázott, miközben a farkasok üvöltöttek a hideg tajgában. A zsebében levő csokoládét majszolta, és a folyóból ivott vizet. Ha beleesik, akkor lehet, hogy sosem kerül elő – számolt be a Russia Today.

Közben rokonain és a falubelieken kívül a katasztrófavédők is keresték. Helikoptereket is bevetettek, de nem találták sehol a kisfiút. Nem adták fel: kisebb csapatokra oszlottak és folytatták a kutatást. Közben a gyerek nevét kiabálták. Egyszer csak a gyerek visszakiáltott: itt vagyok! Egy nagybátyja talált rá. Bár a teste hideg volt és alig állt a lábán, egészségesnek tűnt. Közölte: jó, hogy jöttök. A csoki már elfogyott. Hol a játékautóm?

Azóta Cserin valóságos nemzeti hős lett a Tuvai Köztársaságban, Oroszország szibériai részén. Korábban kommandósokat képeztek itt ki. Egy puskával hagyták őket magukra, hogy próbáljanak meg túlélni a tajgában. A kis Cserinnek ez puska nélkül is sikerült. Három nap után épen került ki a tajgából a hároméves kisfiú, aki a szülei szerint katasztrófavédőnek készül Szibériában.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez