Aszad csapatai előretörnek Aleppónál, miközben Oroszország megvétózta a tűzszünetet

Franciaország javasolta az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy legyen fegyverszünet Szíria egykor legnépesebb városában, ahol orosz légi támogatás mellett előrenyomulnak Aszad elnök csapatai. Hollande francia elnök kérte a BT állandó tagjait: ne vétózzák meg a javaslatot, hiszen Aleppó lakóinak a sorsa szörnyű.

Oroszország mégis megvétózta a fegyverszünetet. A BT egyik állandó tagjának vétója azt jelenti, hogy a javaslat nem lép érvénybe.

Oroszország is előállt egy javaslattal, mely a korábbi amerikai-orosz fegyverszünet felújítását jelentette volna. Ez a határozat nem kapta meg a szükséges támogatást, ezért ez sem lép életbe. Az USA és Oroszország közötti megállapodás szeptemberben érvényét veszítette, miután mind a két fél a tűzszünet megsértésével vádolta a másikat. Szíriában Oroszország Aszad elnök legfőbb támogatója, míg az USA és a nyugati hatalmak az Aszad-ellenes milíciákat támogatják. Elvileg mindenki küzd az Iszlám Állam ellen, mely Szíria és Irak egy részén működik. Törökország, mely szintén harcba szállt az Iszlám Állam ellen, komoly fegyveres támogatást nyújt azoknak a milíciáknak, melyek Dabik városát akarják visszafoglalni az Iszlám Államtól.

Mindeközben Aleppó lakóinak a helyzete katasztrofális: szinte mindenből hiány van. Megszűnőben az egészségügyi ellátás is, mert az utolsó kórházak is bezártak a meg-megújuló támadások miatt. Aszad elnök csapatait nemcsak az orosz légierő támogatja, hanem libanoni, iraki és iráni síita milicisták is. Szíriában a lakosság többsége szunnita. Aszad elnököt a kisebbségek támogatják. Maga az államfő az alavita kisebbséghez tartozik. A polgárháború Szíriában már több mint öt éve tart. Az emberek milliószámra menekültek és menekülnek el a harcok elől. A legnagyobb részük Törökországban él táborokban. Európában a muzulmán migránsok legnépesebb csoportját Szíria polgárai alkotják.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez