A tankok nagy porfelhőket vernek – elkezdődött a Moszul hadművelet

Hajnalban kezdte el az iraki tüzérség a kurd Pesmergával és kisebb szövetségeseivel közösen a hadjáratot az Iszlám Állam legjelentősebb iraki városának visszavételére. Az ENSZ aggódik a térségben élő, körülbelül másfél millió ember biztonsága miatt.

A tankok is megindultak a 2014 nyara óta az ISIS kezén lévő Moszul irányába. A BBC tudósítója, Orla Guerin, aki a kurd erőkkel van a várostól keletre, arról számolt be, hogy nagy porfelhőt verve vonulnak a páncélosok. Amikor a művelet elkezdődött, egy kurd tábornok azt mondta neki: ha ma elesik, boldogan hal meg, mert tehetett valamit a népéért.

A szárazföldi előrenyomulást az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció a levegőből támogatja. Elemzők szerint így is hetekig, de akár hónapokig is eltarthat a művelet. Először is ki kell építeni a logisztikai támaszpontot a várostól 60 kilométerre délre fekvő és augusztusban visszafoglalt légi támaszponton. Itt gyülekeznek az iraki erők is.  Ezután jöhet az előrenyomulás a külvárosok felé, szakaszosan, és várhatóan november-decemberben kezdődhet Moszul tényleges visszafoglalása. Addig viszont meg kell oldani, hogy mi lesz a civilekkel.  Pontosan nem tudják, hány emberről van szó a városban és környékén. Amikor az Iszlám Állam elfoglalta Moszult, még több, mint kétmillióan laktak ott, de azóta sokan elmenekültek.

Ha kiszorítják az Iszlám Államot Moszulból, az nagy vereség lesz az iszlamisták számára. Ebben a városban jelentette be ugyanis Abu Bakr al-Baghdadi az úgynevezett kalifátus megalakulását az ISIS által megszállt iraki és szíriai területeken.

A moszuli művelet kezdetét Haider al-Abadi miniszterelnök jelentette be a televízióban. Azt mondta, eljött a győzelem órája, elkezdődött a hősies hadművelet az irakiak felszabadításáért az Iszlám Állam uralma alól. És hogy a győzelem után Irak lakói újra együtt élhetnek majd békében, függetlenül attól, hogy milyen vallás hívei.

A főtisztek gyűrűjében beszélő kormányfő arról biztosított mindenkit, hogy csak a hadsereg lép be majd a főként szunniták lakta Moszulba. Elemzők szerint ezzel azokat próbálta megnyugtatni, akik attól félnek, hogy felekezeti konfliktusba torkollhat a hadművelet a szunniták és a síiták között.

Az AFP és a Reuters adatai szerint Moszulért körülbelül 25 ezres erő fog megküzdeni 4-8.000 iszlamistával.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez