Moszkva nem hagyja, hogy Moszulból Szíriába meneküljenek az iszlamisták
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva katonai lépéseket tesz abban az estben, ha az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái az ostrom alatt lévő iraki Moszulból Szíriába menekülnek.
Lavrov megjegyezte, hogy nem tudja, milyen okból, de az Iszlám Állam kezén lévő, mintegy másfélmilliós észak-iraki Moszult nem vették teljesen körbe a város visszaszerzésére törekvő haderők. Hozzátette: “Remélem csak azért, mert nem tudták, nem azért, mert nem akarták”.
Kifejtette: emiatt van egy folyosó, és fennáll annak a veszélye, hogy ezen keresztül az Iszlám Állam dzsihadistái Moszulból Szíriába menekülnek. Amennyiben ez megtörténne, és az IÁ további csoportjai jelennek meg Szíriában, Moszkva politikai és katonai lépéseket fog tenni – szögezte le az orosz külügyminiszter.
“Természetesen figyelemmel követjük a műveleteket, mert mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy vereséget mérjünk az úgynevezett Iszlám Államra” – fűzte hozzá.
A Moszul felszabadítására hétfőn indított hadművelettel kapcsolatban azt is mondta: nem lesz egyszerű, különös tekintettel arra, hogy az offenzívában részt vevők azon versengenek, ki vegye be a várost saját szárazföldi csapataival.
Lavrov kiemelte azt a problémát, hogy egyelőre nem világos, részt vesznek-e a felszabadításban az iraki hadsereg síita egységei, és milyen szerepet játszanak a törökországi kurd szakadárok, valamint Törökország. “Mint tudják, van ott egy török expedíciós hadtest, amely ellen az iraki vezetés élénken tiltakozik” – magyarázta.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Irakban tartózkodik az Egyesült Államok különleges erőinek 5 ezer tagja, akiket Washington “tanácsadókként” tüntet fel. “De 5 ezer “tanácsadó”, ez persze, nem kevés” – mondta.
A Moszul elleni hadműveletekben a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint mintegy 60 ezer ember vesz részt, akiket az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légi ereje mellett az iraki kormányerők repülőgépei és tüzérsége támogat. Információk szerint az iraki szárazföldi műveletekben az iraki hadsereg katonái és az észak-iraki kurd területek fegyveresei, a pesmergák vesznek részt.