Ide jár nyaralni a legtöbb kínai turista

A kínai turisták komoly tényezőnek számítanak a nemzetközi turizmusban, vannak például olyan országok, melyek a turizmusból érkező bevételek nagy részét nekik köszönhetik.

Ez nem csoda, hiszen 2014-ben 109 millió kínai utazott, és összesen 164 milliárd dollárt költöttek világszerte. 2015-ben már 120 millióan indultak útnak, és ha hihetünk a Bank of America előrejelzésének, ez 2019-re 174 millió utazóra és 264 milliárd dollárra ugrik majd. Ha a 2000-ben jegyzett adatokat nézzük, a számok még megdöbbentőbbek lehetnek, akkor ugyanis még csak 10 millió kínai utazott, szemben a 2019-re jósolt 174 millióval.

A kínai Nemzeti Turisztika Hivatal által közreadott statisztikából kiderül, hogy 2016 első felében az elsődleges célpontok Thaiföld, Dél-Korea, Japán, Hongkong és Tajvan voltak, de előkelő helyen szerepel Franciaország, az Egyesült Államok és Oroszország is.

kinai2

Szomorú hír Ausztráliának, hogy idén már csak a 17. helyet tudta megszerezni a ranglistán, de a szigetországban még így is a kínaiak jelentik az első számú bevételi forrást a turizmusban. Évente több, mint 7,7 milliárdot költenek Ausztráliában.

A kínaiak utazási szokásait vizsgálva azt is láthatjuk, hogy Ausztráliában például 78 százalékuk csak a fő attrakciókra kíváncsi, míg az Egyesült Államokban majdnem 50 százalékuk kifejezetten Kaliforniába érkezik, és ott is marad a nyaralása alatt. A többiek pedig New York és Nevada államokban töltik szabadidejüket.

kinai3

Tavaly Európát a 120 millió kínai turistából 4,78 millió választotta, de idén az év első felében csökkent a Kínából érkező utazók száma, amit az utazási irodák a megnövekedett terrorveszélynek, a merényleteknek tulajdonítanak. Az egyik legnagyobb kínai utazási ügynökség szerint ebből a trendből a kelet-európai országok profitálhatnak majd – a Ctrip azt jósolja, hogy Csehországba és Magyarországra is egyre többen jönnek majd. Az itthoni adatok is ezt bizonyítják, hiszen az év első felében 70 százalékkal nőtt az ide látogató kínai turisták száma.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez