Bébiboncok Burmában, a mai Mianmarban

Már másfél éves kisfiúk is méltóak lehetnek arra, hogy Buddha fiának útjára lépjenek. A nagy vallásalapító fia jelentkezett, hogy átvegye édesapja örökségét. Ám nem anyagi javakkal gyarapodott, hanem ehelyett az ifjú Rahula beléphetett a kolostorba. Az 56 milliós egykori Burma lakosságának 90%-a Buddha követője. Számukra a kolostori élet kiváltságnak számít. Persze az is szempont, hogy a kolostorban ingyenes a tanulás. A szegényebb családok számára ez kiút lehet a nyomorúságból.

Ezért aztán van olyan család, mely 18 hónapos fiát kolostorba küldi. A lányok erre a kiváltságra nem méltók. Buddha tanítása szerint számukra a gyerekszülés, a család fenntartása a cél. A díszesen felöltözött gyerekeket régebben elefántok hátán szállították a kolostorba, színpompás ünnepség keretében. A kisfiúk haját levágják, hogy ezzel megmutassák: szakítanak a világi élettel. Utána fogadalmat tesznek. Minthogy másfél éves korban ez többnyire nem megy, ezért a szülők mondják el a fogadalmi imát. Rövid kolostori tartózkodás után az egészen kicsi szerzetesjelölteket hazaviszik. Csak később kerülnek be a kolostor iskolájába, ahol spártai körülmények uralkodnak.

Felkelés minden nap hajnali négykor! Rövid ima, majd következik a tanulás délig. Ezután jön a legrosszabb: déltől éjfélig a böjtölés kötelező. Ez rászoktatja a gyerekeket a mértékletes életmódra, melyről Buddha prédikált. A 12 órás napi böjt kínszenvedése a kicsiknek. Mire nagykorúak lesznek, megszokják. Ekkor, 20-21 éves korban következik ugyanis az igazi választás: szerzetes lesz-e a gesztenyeszínű szárit viselő ifjú vagy sem?

Sokan választják a kolostori életet, bár a nagyvilág csábítása mind jobban érezhető. A legérzékenyebb korban a kolostorban eltöltött idő mindenképp nyomot hagy a fiatalokban. Ezért a buddhista boncok befolyása a közéletre óriási Mianmarban, az egykori Burmában. A kolostorokban már modern tárgyakat is tanítanak, de a legfontosabb az ősi szent iratok tanulmányozása. A középosztálybeli családok ezért nem szívesen adják gyermekeiket kolostorba. Viszont, hogy a lelküket megmentsék, szívesen támogatják szegény gyerekek szerzetessé válását. Így sok szegény kisfiú kijuthat a nyomorból, a tehetősebb hívők pedig elmondhatják: nagylelkű adományaikkal ők is követik Buddha fiának útját …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez