Olajfák és zöldségek – vidéki víkendek Jordániában

A közel-kelet ország gazdag olajfákban és földművelő közösségekben. Miért ne használhatná ezt ki a turizmus fellendítésére: Petra, Ammán és Akaba mellett miért ne ne virágozhatna a vidéki turizmus is?

A dolog egy ősi településen indult, Szaltban, Ammántól kicsivel északnyugatra. A táj olyan, mint évszázadokkal ezelőtt, és bizonyos módszerek sem változtak azóta. Miért ne jöhetne hát ide, aki idilli, autentikus vidéki élményre vágyik? – kérdezték maguktól az ottaniak. Aztán válaszoltak is. Nekiláttak a szervezésnek. Helyi tradíciókat ötvöztek a kétkezi munka élményével, így született meg az ottani, kulturális élményt is nyújtó agrárturizmus.

Egy nonprofit társaságot hoztak létre tavaly, egyből el is kezdték a képzést. A helyi idegenvezetőkét, a földművelő közösségekét. Idén ősszel pedig útjára is indult a projekt, részben amerikai segítséggel. Az első vendégek szeptemberben futottak be, és körbejárták a gazdaságokat. Itt fűszereket kóstoltak, ott házias ételeket, amott meg azt tanulták, hogyan is kell növényeket nevelni, állatokat gondozni. Különböző csomagokból áll a választék: félnapos programok mellett reggeltől estig tartók is vannak, de éjszakára is ott lehet maradni a falusiak házaiban, élni néhány óráig az életüket.

Most a heti őstermelői piacra terveznek túrákat. Mindenki jól jár: a gazdák vásárlóhoz jutnak, a városiak friss organikus áruhoz, kézműves termékekhez.

A nonprofit társaság alapítója, Rudaina Haddad azt mondja: a fő cél a helyiek életének könnyebbé tétele, az, hogy jövedelemhez jussanak a gazdák. De fontos az is, hogy végre létjogosultságot nyerjen az idegenforgalomnak ez a formája az országban, hisz minden adott hozzá: a föld, a jó idő, az állatok, a növények sokszínűsége, az ősi tudás, a munkaerő. Az agrárturizmus jó lehetőség a falusiak önfoglalkoztatására – a gazdák a saját természeti forrásaikból teremthetnek pénzt ahelyett, hogy munkára várnának, vagy eladnák a földjeiket. Ezt az érintettek is tudják: izgatottan vesznek részt a kezdeményezésben.

A program máris népszerű, külföldiek is jönnek. Zeina Rehani, aki már járt Szaltban, azt mondja az Al Arabiya hírtelevíziónak, hogy megtanult kenyeret sütni, és készített zaatart, fűszerkeveréket a falusiakkal. Fejt kecskéket és összegyűjtötte a friss tojást. Minden, amit közösen csináltak, élmény volt. Olyan, mintha visszatértek volna Jordánia gyökereihez. Úgy érzi, az ország igazi lényegét látta. Az amerikai Geena Ball pedig arról beszél, hogy fogalma sem volt eddig a falusi Jordániáról. Most pedig együtt főzött és evett a helyiekkel. Az ebéd hihetetlenül jó volt, ő pedig egészen másképp látja már az országot.

Forrás: Al Arabiya, fotó: Leen Hajjar

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez