A rettegés reggele Japánban

Újból hatalmas földrengés rázta meg Japánnak azt a részét, ahol 2011-ben több mint 20 ezer emberéletet követelt egy 9-es erősségű földmozgás és az azt követő cunami. Az epicentrum 11,4 kilométer mélyen volt a tenger alatt – most is Fukusima prefektúra közelében, ott, ahol öt és fél évvel ezelőtt nukleáris katasztrófát okozott az atomerőművet elérő áradat.

Ottani idő szerint kora reggel, 6 órakor mozdult meg a föld. Először 7,4-re tették a rengés erősségét, ezt később 6,9-re pontosították. Az összes televízió hírműsorában arra kérték az embereket, hogy keressenek menedéket. Elkezdett ugyanis emelkedni a tenger szintje, Fukusima területen 3 méteres cunamira számítottak, és az előrejelzések arról szóltak, hogy a többi partvidéki területen is minimum egyméteres lehet az ár. 2011-ben több mint tíz méter magas vízfal mosott el mindent az útjából.

foldrenges
Most is arra kérték a Japán keleti partjain élőket, hogy senki ne maradjon a partok közelében, mindenki keressen biztonságos helyet valahol magasan. Egyes kikötőkben néhány csónak felborult, számos prefektúrában megkezdték az evakuálást. Olyan széles tengerárra számítottak, hogy Tokiótól egészen az északi Hokkaidó szigetéig figyelmeztetést adtak ki. A metrókijáratoknál információs újságot osztogattak, még a sinkanszen vonatok is leálltak.
frenges-2
A cunami végül kisebb volt a vártnál, a hullámok magassága nem haladta meg az egy métert. Az eddigi hírek szerint három sérültje van a rengésnek. A fukusimai atomerőműben sem romlott tovább a helyzet. A következő napokban utórezgésekre számítanak, de a cunami-figyelmeztetést már visszavonták.
Szakértők szerint a mostani földrengés az emberek lelkében okozta a legnagyobb károkat. A 2011-es tragédia túlélői újra átélték az akkori borzalmakat, akárcsak az áldozatok hozzátartozói.
Fotó: TBS hírcsatorna Japán

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez