Napi egymillió dollárjába kerül New Yorknak Trump védelme

Valószínűleg a titkosszolgálat rémálma vált valóra azzal, hogy az Egyesül Államok legsűrűbben lakott városának közepén kell biztosítania az elnök és családja védelmét. Ez nagyjából egymillió dollárba kerül New York városának – naponta.

Amerika megválasztott elnöke, Donald Trump ugyan pár napja eloszlatta a kételyeket, és közölte: igenis beköltözik a Fehér Házba, felesége, Melania Trump és tízéves fia, Barron továbbra is a manhattani rezidenciában, a Trump toronyban marad. Ezt azzal indokolták, hogy a gyereket nem akarják a tanév közepén kivenni abból a magániskolából, ahol jelenleg tanul.

Már az elnökválasztási kampány alatt – különösen a szavazás napján – is hatalmas biztonsági készültség volt a Trump Tower környékén. Az eredményváró napján megbénult az élet a torony körül, a leendő elnök rezidenciáját gépfegyveres őrök vigyázták, az épületet pedig homokkal töltött kamionokkal torlaszolták el esetleges merényletektől tartva.

A készültség továbbra sem enyhül, főleg így, hogy a first lady jelezte maradási szándékát. Az elnököt és családját megilleti a legkiemeltebb védelem, így a titkosszolgálatnak különösen nagy problémát jelent, hogy egy olyan világváros közepén kell garantálnia az elnök biztonságát, mint amilyen New York.

Akárhányszor Trump vagy a családja elhagyja a rezidenciát, le kell zárni több utcát, köztük a híres Ötödik sugárutat is, ami miatt az ott lakók és az üzletek vezetői egyre inkább zúgolódnak.

Bill de Blasio, New York polgármestere azt nyilatkozta, hogy az első szempont az új elnök és családjának biztonsága. Az üzletek panaszai ebből a szempontból nem mérvadóak, azt viszont elismerte, hogy a közlekedési káosz nagyon is valós probléma jelenleg a környéken.

Trump közel harminc éve él Manhattanben található toronyháza felső szintjein. A százmillió dollárnál is többre becsült lakosztály minden pompát felülmúl, a szintén elképesztő fényűzésről híres XIV. Lajos stílusában rendezték be.

A rendkívüli biztonsági helyzet a környéken leghamarabb jövő nyáron, a tanév végén változhat, addig a first lady Barronnal biztosan a Trump Tower-ben lakik majd, az elnök pedig, amennyire csak ideje engedi, meglátogatja őket – tovább srófolva a költségeket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez