Tudja, mi a közös az adventi koszorúban és az afrikai fülkarikában?

Kezdődik. Ma gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját a keresztények jó része. A többiek máshogy várakoznak, a világ számos táján pedig sehogy. Ez a sokféleség azonban nem jelentett akadályt ahhoz, hogy ma megrendezzék a diplomata adventi vásárt Budapesten.

Évről-évre gondosan szervezi a diplomaták hagyományos adventi vásárát a Budapesti Nagykövetek Feleségeinek Klubja. Senkit nem zavar az esemény dátuma: advent első vasárnapja. Hasonló lelkesedéssel készülődnek és várják az érdeklődőket az ecuadoriak, a horvátok, a vietnamiak, a szaúdiak vagy épp az amerikaiak.

dv1

Az Intercontinental termeibe 500 forintos jeggyel lehet belépni, ahol vár a színes kavalkád. Miközben kisebb-nagyobb összegekért kóstolható a német perec, a török baklava, a szlovén sonka, a kínai rizs, vásárolható iráni sál, adventi koszorú, bolgár rózsavizes ajakír, indiai fülbevaló, afrikai fülkarika, jordániai homokszuvenír, grúz diós finomság.

dv4

dv5

A különböző nagykövetségek standjainál szívesen válaszoltak faggatózásainkra. A török nagykövet felesége, Behiye Fakili elmondta, hogy bár a muszlim többségű Törökországban keresztények és zsidók is élnek, ők csak az újévet ünneplik. Szerinte a diplomata vásár szépsége a különböző országok közös munkája: a bevételt jótékony célra fordítják.

dv7

A keresztény országok képviselői elmesélték, hogyan várják a karácsonyt. Decemberben a lettek gyömbéres süteményt (piper kukas) készítenek, amihez kis borsot is tesznek. Szlovákiában nagy vásárokat rendeznek, Oroszországban többhetes szigorú böjtöt tartanak. Palesztinában nagy karácsonyfát állítanak a betlehemi Születés Temploma előtt. Grúziában a karácsonyt megelőző estén minden otthon ablakában gyertyát gyújtanak.

dv6

dv2

Jó néhány országban keverednek a szokások. Moldovában például a városi értelmiségiek inkább december 25-én, a vidékiek januárban ünnepelnek. Kazahsztánban az iszlám is színesíti a képet. A sokvallású országban szívesen üdvözlik egymást a különböző felekezetűek a másik ünnepén, legyen szó Szilveszterről, ortodox karácsonyról vagy a perzsa újévről (novruz). Belaruszban is más időpontra esik a katolikus és a pravoszláv karácsony, de ettől még ugyanúgy fénybe borulnak az utcák és mindenki járja a vásárokat ünnepre várakozva.

Kép: KTGy

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez