Bomba volt – még nem tudni, ki helyezte el a kairói kopt székesegyháznál

Kiderült: egy 12 kilós bomba robbant délelőtt 10 körül a Szent Márk székesegyháznál lévő Szent Péter templomban Kairóban. Egyelőre senki nem jelentkezett elkövetőként.

Közben tovább nőtt a robbantás áldozatainak száma: legutóbbi híradásában 25 halottról és 35 sérültről számolt be az egyiptomi állami televízió. A bombát távirányítással hozták működésbe. Hogy kik, azt még nem tudják. A komplexumban, ahol a merényletet elkövették, van a kopt pápa, II. Teodor rezidenciája is.

Az egyik szemtanú arról számolt be, hogy látott egy nőt, akinek a fejét leszakította a robbanás. Sok gyerekek is volt a templomban, az egyik hívő azt mondta az AP hírügynökségnek: bárcsak ő is meghalt volna, akkor nem kellett volna látnia a sokkoló jeleneteket.

“A mai terrortámadás nyílt kísérlet arra, hogy aláássák Egyiptom gazdaságát, melynek oly nagy szüksége van a külföldi befektetőkre és turistákra” – mondta az al-Arabiya hírtelevíziónak  Adel El-Adawy, a londoni King’s College kutatója, akinek a szakterülete a terrorizmus elleni harc.

A mai robbantás után az egyiptomiak, muzulmánok és keresztények összezárnak. Az ilyen események után szükségünk van az egység érzetére, hogy le tudjuk győzni a harmadik oldalt: azt, amelyik félelemben akar tartani minket”. Ezt már a kairói Amerikai Egyetem egyik diákja nyilatkozta.

A kopt keresztények Egyiptom lakosságának a tizedét teszik ki, az elmúlt években gyakoriak voltak ellenük a támadások: templomokat gyújtottak fel, hívőket és papokat öltek meg. Három évvel ezelőtt a mostani robbanás helyszínén, a Szent Márk székesegyháznál két embert gyilkoltak meg, amikor a hívők négy társukat gyászolták, akik egy koptok és muzulmánok közti összecsapásban haltak meg.

2011 első napjának első óráiban Alexandriában öngyilkos merénylő robbantott fel egy kopt templomot, amikor a hívők az újévet köszöntő istentiszteletről készültek távozni. Akkor is több mint 20 halott maradt a helyszínen.

Pénteken a piramisokhoz vezető úton ölt meg hat rendőrt egy bomba. Az egyiptomi biztonsági erők az Iszlám Állam ottani szervezetével harcolnak a Sínai félsziget északi részén, ahol a terroristák több száz rendőrrel és katonával végeztek már. De az ország más pontjain is követnek el merényleteket, köztük Kairóban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez