Bezárják Dél-Korea legnagyobb kutyahúspiacát

Ünnepelnek az állatvédők, harcuk elérte célját: bezár ugyanis a Moran, Dél-Korea leghírhedtebb kutyahúspiaca, ahol évente több, mint 80.000 kutyát adtak el – élve vagy halva –, hogy később a tányérra kerüljenek. Az internetre megdöbbentő képek is felkerültek a különösen kegyetlen körülményekről, és arról, ahogy az állatokkal végeztek.

Ezek sokkolták a közvéleményt, és aktivizálták az állatvédőket, a tiltakozásnak pedig eredménye is lett: Szongnam város ugyanis aláírta a megállapodást a piaccal, miszerint a napokban betiltják a kutyák lemészárolását.

A Korea Herald beszámolója szerint így végre eltűnnek a ketrecek is, melyekből a vásárlók kiválaszthatták a még élő állatok közül, hogy melyiket szeretnék megenni. Ez volt a piac egyik fő látványossága, a kiválasztás után ugyanis élőben mészárolták le a kutyákat, az emberek minden véres mozzanatot végigkövethettek.

A polgármester a döntés bejelentésekor azt mondta, hogy meg akarják változtatni a Dél-Koreáról kialakított képet, mert – Mahatma Gandhit idézve – “egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik”.

A kutyahúsipar azonban nem szűnik meg, hiszen Dél-Koreában hosszú időre visszanyúló hagyománya van a kutyaevésnek. A tradíciót pedig – bármekkora is a nemzetközi nyomás -, eltörölni nem lehet. Sok családnak múlik ezen a megélhetése, így azok a kereskedők, akiknek most költözniük kell – szám szerint 22-en – anyagi támogatást kapnak a várostól, hogy új alapokra helyezzék működésüket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez