Fertőtlenítőszerbe fojtott bele egy iraki férfit az Iszlám Állam

Újabb kivégzős videót tett közzé az Iszlám Állam. Megint egy olyan módszert alkalmaztak, amilyent korábban nem.

A kivégzést Moszulban hajtották végre: fertőtlenítő tisztítószerbe fojtották bele a férfit. Azt állítják, hogy kapcsolatban állt egy iraki rádióadóval, és ott arra hívta fel a moszuliakat, hogy segítsenek a kormányerőknek a városért harmadik hónapja folyó harcban. Azt mondta, Dettol fertőtlenítővel kell megtisztítani az ISIS uralma után Moszult. A felhívásról szóló felvételt állítólag a kivégzés közben le is játszották az iszlamisták – közölte az Al Arabiya hírtelevízió.

Az Iszlám Állam, ahogy szorul körülötte a hurok, egyre több öngyilkos merényletet hajt végre Irakban és Szíriában. Tavaly 1,112 ilyen akciót követtek el a két országban, 761 esetben az iraki fegyveres erők és a Pesmerga, 153 alkalommal a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt), 133-szor a szíriai kormányerők, 83-szor pedig szíriai ellenzéki csoportok és a török hadsereg tagjai voltak a célpontok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez