45.488 dollárért árulta magát az interneten egy nyolcéves kislány

Egy német apróhirdetési oldalon vette észre egy férfi a nem hétköznapi hirdetést, és jelentette a rendőrségnek.

Hétfőn rendesen meglepődhettek annak a Löhneben élő családnak a tagjai, akiket azért keresett fel a rendőrség, mert kislányuk az interneten, képpel ellátva, 45.488 dollárért szerepelt egy hirdetésben. A rendőrök a szülőket állították elő, de azok mit sem tudtak az esetről, és végül kiderült, hogy a lány maga töltötte fel a képet és az összeget – számolt be róla a The Local német kiadása.

Arra még nem derült fény, miért döntött így, és arra sem, hogyan hozta létre a posztot, de mivel számos, internettel ellátott eszközhöz van hozzáférése, könnyen lehet, hogy játékból tette.

Mindenesetre jó nagy bonyodalmat okozott a szüleinek és a rendőröknek is, akik lefoglalták a család mobiltelefonjait – könnyen lehet ugyanis, hogy szülei vagy testvérei mobiljával ügyeskedett a gyerek-, és most azt vizsgálják, hogyan készíthette a kislány magáról a hirdetést. Korábban Amerikában használta profi módon egy hatéves kislány édesanyja telefonját. A nő éppen aludt, de lánya az ő ujjlenyomatát használva belépett egy alkalmazásba, ahol a webshopon keresztül 250 dollárért rendelt magának pokémonos játékokat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez