Iraki menekültek önkénteskednek a sí világkupán

A kemény mínuszokban büszkén állják a sarat – és a fagyos szelet is. Azt mondják, ők így mondanak köszönetet Franciaországnak a befogadásért.

A 33 éves Raad és a 27 éves Wissam meleg ruhákba bújva álldogál Chaux-Neuve-ban, az északi összetett világkupa sorozatának helyszínén. Ők is tagjai a körülbelül 500 főből álló önkéntescsapatnak, akik az eseményen segítik a szervezők munkáját. Elkél a segítség, hiszen a 15.000 látogatónak sok esetben kell útbaigazítást adni, kisebb-nagyobb kérdésekre válaszolni és üdvözölni őket, amikor megérkeznek.

“Nekünk ez megtiszteltetés. Szeretnék osztozni azoknak az embereknek az örömein és a bánatain, akik befogadtak minket, és ez is egy módja a köszönetnyilvánításnak, hogy visszaadjunk valamit a franciáknak abból, amit ők adtak nekünk” – mondta egyikük az AFP tudósítójának.

Bár elsőre nem mindenki örült nekik, Raad és Wissam bebizonyította, hogy jó emberek, és gyorsan be tudtak illeszkedni a francia közösségbe. Jól beszélnek angolul, ezért az eseményen is jól végzik a munkájukat, és ott is hamar megszerették őket.

Mindketten Irak legnagyobb keresztény városából, Karakosból szöktek meg 2014 nyarán, amikor az Iszlám Állam átvette a hatalmat a város felett. Hosszú utat tettek meg, amíg Törökországon és a Balkánon keresztül eljutottak Franciaországba, ahol most már biztonságban érzik magukat. Gyerekeiket iskolába járathatják, és jelenleg munkát keresnek, hogy el tudják tartani a családjukat.

Hiányzik nekik azonban a hazájuk, a rokonokkal is tartják a kapcsolatot az interneten keresztül, de még nem tudják elképzelni, hogy hazatérjenek.

“Vártunk Karakos felszabadítására. Megtörtént. De a templomok, az iskolák romokban, a házak leégtek. Szóval most nehéz lenne elképzelni, hogy hazatérjünk. Meglátjuk, talán a jövőben –  de a jövő nagyon bizonytalan” – válaszolta egyikük, amikor a terveiről kérdezték.

Fotó: AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez