A világ legsúlyosabb nőjét teherszállító géppel vitték Egyiptomból Indiába gyógykezelésre – fotók

Az egyiptomi Alexandriából az indiai Mumbai-ba utazott Eman Abd El-Aaty. Az útja legkevésbé sem volt mindennapi. A 36 éves nő csaknem fél tonnát nyom.

Normális körülmények között Alexandriából Kairóba kellett volna repülnie, hogy elindulhasson Indiába. De az ő esetében normális körülményekről szó sem lehet. Így most házhoz jött érte a gép, méghozzá egy teherszállító.

leg1

 

Az indulás sem volt bonyodalmaktól mentes. A lakásból, ahol él és ahonnét súlyproblémái miatt 23 éve nem mozdulhatott ki, egy daru vitte le a földre. De előtte még lyukat kellett ütni a társasházon, mert csaknem 500 kilójával Eman nem fért ki az ablakon.

leg3

Amikor ágyával együtt földet ért, orvosi műszerekkel felszerelt teherautó szállította az Alexandria melletti Borg al-Arab reptérre, ahol már várta a chartergép. Amit szintén orvosi berendezésekkel szereltek fel, tekintettel az utas állapotára. A fedélzetre ugyancsak daru emelte a nőt.

leg2

Az orvosai és a nővére is elkísérik az útra. Azt remélik, hogy a 36 éves Eman visszafelé már a saját lábán utazhat majd Mumbai-ból Alexandriába. Indiában egy híres ottani orvos, Dr. Muffazal Lakdawala operálja meg, hogy megszabadítsa a normális életet lehetetlenné tevő tetemes túlsúlyától.

leg4

Forrás és fotók: Al Arabiya

(Visited 1 times, 1 visits today)

2 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Leilly Nehary

    Csak szolok,az alexandriai repuloter neve helyesen: Borg al -Arab.

    Válasz

Válasz erre Cancel