Emberség az embertelenségben: templomok fogadják be a drogháború célpontjait a Fülöp-szigeteken

Egyre több templom nyújt menedéket azoknak, akik Duterte elnök kíméletlen leszámolásai miatt menekülnek.

A beszámolók szerint sokszor nem is kell bizonyíték rá, hogy valaki kapcsolatban álljon a drogokkal, a már sok helyen emlegetett „halállistákra” ugyanis bárki felkerülhet, aki gyanúba keveredik a Fülöp-szigeteken. A katolikus egyház létrehozott egy hálózatot azok számára, akik a biztos halállal néznének szembe: ők most menedéket lelhetnek a hálózatban szereplő katolikus templomokban.

Az egyházi vezetők közül olyanok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, akik korábban üdvözölték az elnök döntéseit. „Még én is támogattam a drogháborút, de erre az eredményre nem számítottam” – mondta Gilbert Billena katolikus pap a The Guardiannak.

A helyi erők tisztában vannak vele, hogy a templomokban bújtatják a célpontokat és már meg is fenyegettek több papot, hogy rajtuk tartják a szemüket, de egyelőre az áldozatok biztonságban vannak a templomokban. Az egyház a menedéknyújtás mellett azoknak is segít, akiknek nincs pénzük eltemetni meggyilkolt hozzátartozójukat.

Több mint 7000 embert öltek meg eddig a Fülöp-szigeteken, mióta Duterte szabad kezet adott a rendőrségnek és polgárőrségnek a drogdílerek és droghasználók megölésére. Bár januárban egy ideiglenes szünet beállt a leszámolásokban, később az elnök átadta a hadseregnek az irányítást és a gyilkosságok továbbra is folytatódnak az országban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez