Nem fizettek a Volvókért: Észak-Korea a 70-es évek óta tartozik Svédországnak

Az északi ország vállalatai azt hitték, jó alkut kötnek, de végül hoppon maradtak a koreaiakkal.

Svédország a 70-es években úgy tekintett Észak-Koreára, mint egy új, lehetséges exportpiacra, ezért több nagyvállalat is elkezdett üzletelni Phenjannal. A Volvo például 1000 autóra kapott megrendelést a 144-es modellből Észak-Koreától, amiket azonnal le is szállítottak. Ez 1974-ben volt, az autók árát azonban azóta sem fizette ki nekik senki.

A történetet a The Local svéd kiadásának az EKN, azaz az exporthitelt biztosító garancia alap is megerősítette: „Így van, továbbra is ez a helyzet. A tartozás jelenleg meghaladja a 2.719 milliárd svéd koronát ( azaz a 302 millió dollárt). Abban az időben az EKN biztosította a cégek export hitelét, és amikor Észak-Korea nem fizetett, az EKN-nek kellett kifizetnie az exportot teljesítő cégeket. Ezután átvettük a követelést, de a tartozás az évek múlásával egyre csak nőtt.” – mondta a The Localnak Carina Kampe, az ügynökség munkatársa.

Azzal persze a cég is tisztában van, hogy Kim Dzsonguntől nem igazán várható, hogy kifizeti majd az autók árát és az évek alatt felgyűlt kamatot, de a téma még mindig terítéken van Svédországban, hiszen szemtanúk szerint a járműveket a mai napig használják Észak-Koreában. Ez talán egy kicsit szépít a történeten, ugyanis jó bizonyíték rá, hogy egy Volvo még több, mint 40 év után tökéletesen szolgál.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez