Észak-Korea – válaszcsapásra készen

Ha nukleáris támadás ér, akkor készen állunk arra, hogy a magunk módján nukleáris csapással válaszoljunk! Ezt üzeni Észak-Korea Donald Trumpnak, aki katonai akcióval fenyegette meg a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert, ha folytatja nukleáris és rakétakísérleteit.

Phenjanban nagyszabású katonai felvonuláson ünnepelték meg a rendszer alapítójának, Kim Ir Szennek a 105. születésnapját. Unokája, Kim Dzsong Un köszöntötte a katonákat, külön a stratégiai erőket, melyek képesek atomcsapást mérni az ellenségre. Beszédet mondott Kim Dzsong Un katonai tanácsadója, aki nukleáris válaszcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat. Észak-Korea rohamtempóban fejleszti nukleáris és rakétafegyvereit annak ellenére, hogy emiatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa már többször elítélte. A nemzetközi közösség szankciókat alkalmaz Észak-Korea ellen. Ehhez már Kína is csatlakozott: megszüntette a szén importját Észak-Koreából.

A külföldi megfigyelők nem láttak kínaiakat a díszemelvényen Phenjanban, pedig a múltban gyakran előfordult, hogy egy kínai delegáció is ott állt Kim Dzsong Un mellett. Kína Észak-Korea egyetlen szövetségese, amely egyre gyakrabban bírálja az atomháborúval fenyegetőző ifjú diktátort. Észak-Korea szóba került Donald Trump és Hszi Csin-ping tárgyalásain is Floridában. Az amerikaiak a katonai megoldás felé hajlanak, a kínaiak mindenképp a békés utat javasolják. Egy amerikai hadihajóraj nemrég Dél-Koreába érkezett, hogy közös hadgyakorlaton vegyen részt a helyi flottával. Közben a dél-koreai sajtó arról ír, hogy az országban gyakorol az a Seal kommandó, mely 2011-ben eltette láb alól Oszama bin Ladent Pakisztánban.

A konfliktus bármely percben kitörhet – figyelmeztetett Vang Ji kínai külügyminiszter, aki mindkét felet igyekezett óvatosságra inteni. A Global Times című, Pekingben megjelenő angol nyelvű lap Donald Trump elnököt figyelmezteti: ha ledobnak egy olyan óriási erejű bombát, mint nemrég Afganisztánban, akkor az meggyengítheti Észak-Koreát, de azzal a következménnyel is járhat, hogy nemzeti egység alakul ki az ifjú diktátor mögött. Vagyis Kim Dzsong Un akár meg is erősödhet egy amerikai bombázás következtében – figyelmezteti Peking az amerikaiakat, akik éppúgy meg akarják leckéztetni Észak-Koreát, mint korábban Szíriát.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez