Az elnökválasztásra időzített terrorakciót hiúsítottak meg Franciaországban

Két francia állampolgárt tartóztatott le a terrorelhárítás Marseille-ben, ahol hamis papírokkal éltek. A két dzsihádharcos a börtönben ismerkedett meg, majd Szíriában kapott kiképzést.

A terrorelhárítás már régóta figyelte őket. Most valószínűleg valamelyik elnökjelölt ellen készítettek elő merényletet. A letartóztatás után Párizs főügyésze, illetve a belügyminiszter tartott sajtótájékoztatót.

Francois Molins főügyész elmondta, hogy a 24, illetve 30 éves francia állampolgár egyazon cellában ült 2015-ben. Köztörvényes ügyekben ítélték el őket, és minden bizonnyal a börtönben váltak iszlamista aktivistákká. Szabadulásuk után Szíriába mentek, ahol az Iszlám Állam hadseregében kaphattak kiképzést. A házkutatások során megtalálták náluk az Iszlám Állam fekete zászlaját. Már az északi Roubaix városában le akarta őket tartóztatni a rendőrség, de eltűntek és hamis papirokkal éltek. Nancy városában látták őket Lotharingiában, és valószínűleg onnan érkeztek Marseille-be. Itt csapott le rájuk a terrorelhárítás.

A legközelebbi napokban készültek merényletre – mondta Matthias Fekl belügyminiszter. Három elnökjelölt volt a célkeresztben: az első helyen Francois Fillon, a konzervatívok jelöltje. Rajta kivül Marine Le Pen és Emmanuel Macron képét, illetve róluk szóló újságcikkeket talált a rendőrség a házkutatás során.

Matthias Fekl belügyminiszter megerősítette, hogy a legesélyesebb jelöltek külön személyi testőrséget kaptak. Az elnökválasztás első fordulóját vasárnap tartják Franciaországban. A terroristák által kiszemelt három jelölt a legesélyesebb, de van egy negyedik is, aki meglepetést okozhat : Mélenchon, a szélsőbal embere. Ők négyen holtversenyben állnak az élen, és a közvéleménykutatók nem mernek jósolni, mert a szavazók oly nagy száma bizonytalan.

Az első fordulóból két jelölt jut tovább. A második fordulóban ők mérkőznek. Marine Le Pen, a szélsőjobb vezére biztosra veszi, hogy az első helyen végez az első fordulóban. Ha igy lesz, akkor ez semmiképp sem garancia a végső győzelemre, mert a francia közvélemény döntő többsége elveti a szélsőjobb Európa- és muzulmánellenes elképzeléseit Franciaországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez