Viharos csúcs: Erdogan Washingtonban

Az Egyesült Államok épp akkor jelentette be, hogy fegyvert szállít az YPG nevű szíriai kurd milíciának amikor a török államfő emberei megkezdték a csúcstalálkozó előkészítését Washingtonban.

Recep Tayyip Erdogan maximálisan ellenzi az amerikai fegyverszállítást a kurd milíciának, melyet a Törökországban működő kurd fegyveres szervezet, a PKK szoros szövetségesének tart. Az USA viszont úgy ítéli meg, hogy az YPG az egyetlen komoly fegyveres szervezet Szíriában, mely felhasználható az Iszlám Állam elleni harcban. Az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy az Iszlám Állam fővárosát, Rakkát ne Aszad elnök csapatai szabadítsák fel. A nyugatbarát milíciák viszont a kurdok nélkül nem elég erősek ehhez. Az USA döntését követően az amerikaiaknak csapatokat kellett felvonultatniuk, nehogy két szövetségesük: Törökország és a kurdok egymásnak essenek.

Jelenleg ez a legfőbb vitakérdés a két NATO-szövetséges között, de számtalan ellentét nehezíti a kapcsolatok javítását. Például az, hogy Ankara feltűnően jó kapcsolatot ápol Moszkvával, melyet az USA továbbra is stratégiai ellenfélnek tekint. Erdogan szinte egyenesen Pekingből, az Új Selyemút csúcsról  érkezik Washingtonba – emlékeztetve Trump elnököt: másutt is lehet barátokat találni!

Obama elnöksége idején mélypontra jutott Törökország és az USA viszonya. A kormánypárti török sajtó a sikertelen puccs támogatásával vádolta meg Washingtont. Követelte Gülen vallási vezető kiadatását. Obama azt közölte: ez csak akkor kerülhet szóba, ha Törökország igazolni tudja, hogy a vallási vezető állt a puccs mögött. Ankarában fordulatot vártak Trumptól ezen a téren, de eddig csalódniuk kellett. Ezért most mindkét oldalon viharos csúcsra számítanak, de rámutatnak: a törökök tisztikarát évtizedek óta az Egyesült Államokban képezik ki, a hadsereg fegyverzete amerikai. Az ellentétek ellenére Trump és Erdogan egyetértésre van ítélve. Sem Oroszország, sem Kína nem töltheti be az USA helyét Törökországban. Amerikának pedig érdeke  egy erős Törökország, hiszen a közel-keleti káoszban mindig szükség lehet rá…

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez