A burundi gyerekek vízellátásáért küzd Beyoncé

Az énekesnő és az UNICEF közös programját pénteken jelentették be, hamarosan pedig a munka is megkezdődik a nemes célért.

BEYGOOD4BURUNDI néven indult el pénteken az amerikai énekesnő, Beyoncé és az UNICEF közös projektje, amelynek célja, hogy tiszta ivóvízhez juttasson minél több burundi gyereket. A 12 milliós kelet-afrikai országban ugyanis ötből két embernek nincs hozzáférése a tiszta ivóvízhez, így az ebből eredő fertőzések vezetik a gyermekhalálozási listákat. A közös munka során az infrastruktúra és az iskolák vízellátásának javítását és a higiéniai felvilágosítást helyezik középpontba, de a nyugati országok figyelmét is szeretnék felhívni a Burundiban uralkodó állapotokra.

000bey2
Beyoncé közleményt is kiadott, amiben felhívja a figyelmet rá, hogy Burundiban több mint 2 millió ember minimum 30 percet tölt naponta azzal, hogy vizet gyűjtsön. A gyerekek közül sokan emiatt nem is járnak iskolába, mert ők is ezzel foglalkoznak, életüket kockáztatva azzal, hogy napi több mérföldet gyalogolnak víz után kutatva. A víz így nem csak az egészség, hanem az oktatás és a gyerekek jövője miatt is fontos – írja az énekesnő a közleményében.

FOtók: Facebook – Beyoncé

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez