A pápa kéri a G20 csúcsot: ne lépjenek fel a migránsok ellen!

Ferenc pápa amiatt aggódik, hogy a világ vezető nagyhatalmai mindinkább ellenséges álláspontot foglalnak el a migránsokkal kapcsolatban. A La Repubblica című olasz lapban szombaton közzétett felhívásában elsősorban arra utal, hogy az USA, Oroszország és Kína a terrorizmus elleni harc címén fellép a migránsokkal szemben, akik egyre többen vannak a világban.

A nagyhatalmaknak jóindulatot kell tanúsítaniuk a szegények és a migránsok iránt, nem pedig szövetséget kötni ellenük – hangsúlyozza Ferenc pápa.

A katolikus egyház feje külön kitér Szíriára, hiszen ott a keresztény hívők évek óta életveszélyben vannak és gyakran kényszerülnek menekülésre. A Közel-Keleten folyó harcok miatt a keresztények száma drámai mértékében csökken. Egyre több közülük a migráns. A pápa nemcsak az üldözött keresztényekért emeli fel a szavát. Tegnap arra hívta fel a G20 csúcs figyelmét, hogy Jemenben és Afrika több államában katasztrofális élelmiszer- és gyógyszerhiány van.

Ferenc pápa kezdettől fogva fontosnak tartja a migránsok ügyét. Maga is migráns családból származik: szülei olasz bevándorlók voltak Argentínában. Első pápai látogatása Lampedusába vezetett, ahol az Olaszországba érkezett menekültek élnek táborokban. Itália egyre nehezebben birkózik meg a migránsproblémával. Már hivatalosan is kérte az EU segítségét. A katolikus egyházon belül sem egységes a kérdés megítélése. Ferenc pápa a világra nyitott egyházat akar, amelyik bátran szembenéz korunk egyik legfőbb problémájával, a migrációval. Sok katolikus főpap sem ért egyet a pápával ebben. Ferenc pápa ezért is cserélte le nemrég a hittani kongregáció fejét, egy konzervatív bíborost. Helyére egy jezsuita főpap került. Ferenc pápa maga is jezsuita, és ez a rend, mely sokáig nagyon konzervatív volt, ma az egyház megújulásáért küzd Rómában és mindenütt a világon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez