Mindenki sikoltozott, a szülők kikapták a kicsiket a babakocsikból – szemtanú a barcelonai támadásról

Egyre-másra jelennek meg a szemtanúk beszámolói a délutáni barcelonai gázolásról, amit egyértelműen terrortámadásnak minősített a katalán rendőrség.

A teherautó a Plaça Catalunyán, Barcelona legnagyobb terén hajtott be a tengerhez vezető híres sétányra, a Ramblára. Egészen a Plaça Boqueriág hajtott el, több mint fél kilométeren át, sétálók sokaságát magával sodorva. Egyelőre úgy tudni, hogy legkevesebb 12 ember halt meg és több mint 80 megsebesült.

Forrás: BBC
Forrás: BBC

A szemtanúk beszámolói szerint az emberek futni kezdtek, a szülők kikapták a gyerekeket a babakocsikból, úgy próbáltak valami mögé elbújni. Bármi mögé, ami megvédhette őket. Senki nem tudta, mi történik. Rhys Richards, aki a nyári szabadságát tölti a katalán fővárosban, azt mesélte a BBC-nek, hogy látott egy embert a földön, akit éppen próbáltak újraéleszteni, meg egy másikat is, aki mozdulatlanul feküdt. “Soha nem hiszed, hogy ez veled is megtörténhet. Rémes volt.”

Egy másik szemtanú, Tom Gwella arról számolt be, hogy a sétálók közé hajtó teherautó egyáltalán nem lassított. Teljes sebességgel célozta meg a tömeg közepét a Rambla közepén.

Kewin Kast a családjával vacsorázott a közelben, a La Boqueria piacon. Látta, ahogy emberek százai rohannak át a piacon. Ők is rohanni kezdtek és embereket láttak feküdni a földön. A tömeg és felfegyverzett rendőrök között rekedtek. Az egyenruhások egy pénzváltóba terelték őket, és csak egy óra múlva jöhettek ki.

Az embereket arra szólították fel, hogy maradjanak távol a környékről. A sebesültekért sok mentő érkezett. Arról isjöttek hírek, hogy két fegyveres elsáncolta magát az egyik bárban és túszokat is ejtett.

Fotó: AFP

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez