Bomba miatt csak hajnalban szállhattak le a gépről az esti Budapest-Berlin járat utasai

Százkilós 2. világháborús szovjet bombát találtak kedden este Berlinben. Az érintett kerület, Spandau egy részét lezárták, a közeli Tegel repülőtér biztonsági okokból több órán át nem indított és nem fogadott gépeket.

Így járt az Air Berlin Budapest-Berlin járata is – tudta meg az egyik utastól a globoport.hu. A gép este 7 után indult Budapestről, a tegeli repteret 8 körül zárták le. Több mint fél órás körözés után végül Schönefelden landolt a gép, pontosabban az annak bővíteseként épülő, várhatóan két év múlva elkészülő Berlin Brandenburg International reptéren. Az utasok kálváriája azonban ezzel még nem ért véget.

Azt közölték velük, hogy mivel az új rész még nem működik, lépcsők sincsenek – amíg nem kerítenek párat, addig mindenképpen a fedélzeten maradnak. A Budapest-Berlin járat körülbelül két tucatnyi géppel várt a sorsára, állítólag mintegy két kilométerre a legközelebbi termináltól. A fedélzeten az a hír járta, hogy a szomszédos gépet éppen feltöltik kerozinnal, mert lehet, hogy később újra fel kell szállniuk, hogy aztán az eredeti célállomáson, Tegelen landoljanak.

Közben az utasokat arról tájékoztatták, hogy Schönefeld a rádióhívásokra nem válaszol, azt is csak a Twitterről tudta meg a gép személyzete, hogy éjfélre hatástalanították a bombát és újranyitották Tegelt. A Budapest-Berlin járat utasai végül hajnali fél 3-ra jutottak be a terminálba – akkorra hoztak lépcsőt meg buszokat.

A tegeli repülőtér forgalmát egyébként nem először akasztotta meg 2. világháborús bomba: legutóbb 2010-ben találtak egy brit bombát. Akkor is este 8-kor zárták le a repteret és Schönefeldre irányították át a bejövő gépeket.

Fotó: a tegeli reptér / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez