Katalán népszavazás – egyik fél sem enged

Több mint tízezer rendőr próbálja megakadályozni a népszavazást Katalónia függetlenségéről. A rendőrök elkoboztak tízmillió szavazó cédulát. A katalán kormányzat ennek ellenére esküszik: lesz vasárnap népszavazás és abban reménykedik, hogy a függetlenség hívei győznek.

A madridi kormány szerint a népszavazás törvénytelen, mert így döntött az alkotmánybíróság. A katalán kormányzat szerint az alkotmánybíróság nem illetékes ebben az ügyben.

A több, mint hétmillió lakosú Katalónia Spanyolország gazdasági szempontból legfontosabb tartománya. Kiválása alapjaiban ingatná meg az állam stabilitását. A spanyol demokrácia Franco tábornok halála óta nem nézett szembe ilyen nagy kihívással. A diktátor halála után, 1975-ben indult meg a demokratizálási folyamat Spanyolországban.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok a spanyol központi kormányzatot támogatja ebben az ügyben. Tajani, az európai parlament elnöke hangsúlyozta: ha Katalónia kiválik Spanyolországból, akkor az Unióból is távozik. Vagyis újra jelentkeznie kellene. Épp ezért szombaton tüntetést tartottak Barcelonában azok, akik nem szeretnének kívánni Spanyolországból és az EU-ból. Vasárnap estére kiderül, hogy a spanyol demokrácia miképp tudott szembenézni eddigi legnagyobb kihívásával Katalóniában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez