A Times Square-t akarta felrobbantani az Iszlám Állam három híve

Legalábbis emiatt emel vádat New Yorkban az ügyészség.

Ide jól jönne egy autóbomba – üzente haverjának a 19 éves kanadai Abdurraman al Bahnasawy. Azt is elárulta: társaival új szeptember 11- ét akar New Yorkban. Egyik társuk a New York-i metróban hajtott volna végre bombamerénylet-sorozatot. De előtte még szétlőttek volna néhány szórakozóhelyet New Yorkban “ahogy a fiúk csinálták Párizsban”. 2015 őszén az Iszlám Állam dzsihádharcosai betörtek egy koncertre a Bataclan szórakozóhelyen és lemészárolták az Eagles of Death Metal rajongóit. Szerencsére a New York-i tervekből semmi sem lett, mert az egyik haver az FBI beépített embere volt.

New Yorkban az ügyészség most közölte, hogy vádat emel ellenük és akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak terrorakció tervezéséért. A három vádlottból csak egy ül előzetesben az Egyesült Államokban, a két másikat külföldön kapták el az USA kérésére. Egyikük Pakisztánban, másikuk a Fülöp-szigeteken van letartóztatásban. New Yorkban az ügyészség azt reméli, hogy hamarosan kiadják őket az Egyesült Államoknak. Az Iszlám Állam e három híve nem öngyilkos merényletre készült. Úgy gondolták, hogy élve megúszhatják az “új szeptember 11″-et, utána pedig elmehetnek a Közel-Keletre, hogy harcoljanak az Iszlám Állam fekete lobogója alatt. Hála az FBI beépített ügynökének, a tervezett terrorakcióból semmi sem lett. De azt a hatóságok sem tudják, hogy hány iszlamista radikális készül hasonló akcióra valahol Amerikában vagy éppen Európában…

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez