Ennyi – nem tudták, de a halálukat dokumentálták a Snapchaten / videó

Nagyon jól érezte magát vezetés közben a két fiú Szaúd-Arábiában. Igyekeztek is megosztani a hangulatot a Snapchaten.

Végül aztán azt dokumentálták, hogyan haltak meg. Az egyik szaúdi autópályán hajtottak, át a sivatagon al-Rayn és al-Bisah között. A zene hangosan szólt, a sofőr a barátjára, illetve a kezében tartott okostelefonra figyelt. Aztán egyszer csak meglátták a másik autót. De már késő volt.

Az egyikük azonnal meghalt, a másikuk, aki vezetett,  az intenzívre került életveszélyes sérülésekkel.Több szaúdi oldal úgy tudja, hogy ő sem úszta meg a balesetet. A beszámolók szerint éppen az iskolába tartott, az első munkanapjára. Akkor kapott új állást.

Szaúd-Arábia közúti igazgatósága azt közölte, hogy a mobilhasználat okozza az ottani balesetek 78 százalékát.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez