A vikingek muzulmán öröksége

A világot frászban tartó viking harcosok asszonyaikat selyemben temették el, melyen arab feliratok voltak! Allahot, Mohamedet, az ő prófétáját, sőt Alit, a próféta vejét is említik.

Korábban az volt a tudomány álláspontja, hogy kereskedők hoztak selyemruhákat, melyekben aztán eltemették az előkelő hölgyeket Skandináviában. Uppsalában, Svédország egyik legfontosabb egyetemi központjában a kutatók most új elméletet állítottak fel.

Eszerint a vikingek átvehettek bizonyos vallási elemeket a Koránból. A muzulmánok szent könyvében szerepel ugyanis az a mondat, hogy a Paradicsomban a nők selyemruhában közlekednek. A svéd kutatók most azt feltételezik, hogy őseik, a vikingek világcsavargó útjaik során megismerkedtek az iszlámmal és annak egyes elemeit átvették. Olyan sok ugyanis az arab feliratos selyemruha a viking sírokban, hogy az nem lehet véletlen.

A tudósok friss feltevése nagy csapás a szélsőjobboldali pártokra Svédországban. Ott ugyanis büszkék a szőke hajra és a kék szemre és fő ellenfeleiknek a muzulmán migránsokat tekintik. Most pedig kiderül: bálványozott viking őseik is hittek valamennyire az iszlámban és ennek következtében temették el selyemruhában az előkelő hölgyeket. A selyemruhákon pedig ősi arab feliratok voltak, melyeken ma is felismerhető Allah és Mohamed próféta neve, sőt szó esik Aliról, a próféta vejéről is, akit a síita muzulmánok a szekta alapító atyjának tartanak.

Fotó: vikingek és szlávok összecsapása / Max Pixel

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez