Életet ünneplő koporsók és kedves emberek – szubjektív képes útinapló Ghánáról

Londonban megismert barátom szülei háztartási vegyszerekkel, kozmetikumokkal kereskedtek és az árut a lakásukban tárolták. Nagyon kedvesek voltak és jó érzés volt, hogy egy családba érkeztem meg.

Már sok évvel korábban olvastam a híres ghánai koporsókról. Vendéglátóimat megkértem, vigyenek el egy boltba, ahol ilyeneket lehet látni.

Nagyon érdekes volt a sok különböző formájú , selyemmel bélelt koporsó.

Természetesen nem általános ezeknek a „használata” az országban – de aki teheti, az elhunyt életére vagy halálának körülményeire emlékeztető halottas ládát készíttet.

Szokatlanok – az Afrika más országaira is jellemző – különböző reklámtáblák. A legmeglepőbbek az egészségügyi szolgáltatást reklámozók.

Népszerűek a portréfestők is, akiknek a kínálatában vannak Oszáma bin Láden portrék, képek Ferenc pápáról és persze az ország talán legismertebb emberéről, Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkárról is.

Kedves vendéglátóim elvittek a legnépszerűbb helyi tengerparti strandra. A környezet kellemes, de a tengerben rengeteg nejlonzacskó volt. Mindenképpen szerettem volna kicsit úszni, de nem volt könnyű és kellemes a zacskókat kerülgetni.

Vasárnap az egész család elment a templomba istentiszteletre. Harlemben láttam hasonló szertartásokat, ahol a hívők révületig énekelték a gospeleket.

Vidéken is jártam – először Kumasiba mentem el. Az Ashanti terület szíve ma is fontos gazdasági és kulturális központ. A város legérdekesebb része a hatalmas Kejetia piac , Nyugat-Afrika legnagyobb szabadtéri piaca – ahol valószínűleg én voltam az egyetlen fehér ember a sok ezer eladó és vásárló közt.

Ezzel nem is volt semmi baj, csak amikor elkezdtem fotózni. Egy kisebb társaságnál ez még könnyen ment, de amikor egy piaci látképet szerettem volna készíteni, mindig volt, aki tiltakozott.

Sajnos a mobiltelefon és a digitális kamerák megjelenése óta Afrikában nagyon nehéz portrékat készíteni.

Nagy élmény egy ghánai buszpályaudvaron mászkálni. Valószínűtlennek tűnik,  hogy a járművek ki tudnak innét jutni, olyan a zsúfoltság.

A ghánaiak viszont nagyon kedvesek voltak. Szerencsére angolul majdnem mindenki tud, így beszélgetni is tudtam velük.

A tengerpart felé útközben megálltam a Kakum nemzeti parkban, ahol végigmentem a 350 méter hosszú, 30 méter magasan kifeszített függőhídon. Bár túl sok állatot nem láttam, izgalmas volt az őserdőt fölülről csodálni.

Következő állomásom Cape Coast volt, ahol a híres tengerpartok egyike található.

A város az angol gyarmati adminisztráció központja is volt, mielőtt Accra lett a főváros 1876-ban.

Az itteni erődöt 1655-ben építették. A közeli Elmina vára szintén a világörökség része.

Ezt 1482-ben emelték a portugálok és ez Ghána legrégebbi és legjobban rendben tartott erődje.

Nagyon sokat tudnék még mesélni a rövid, 10 napos útról. A dobolós, zenés estékről, a fesztiválról, amibe útközben belekeveredtem, a sok kedves emberről.

Nagyon megszerettem az országot és azóta is nagyon vágyom vissza Nyugat-Afrikába, a kontinens egyik izgalmas és nagyon barátságos csücskébe.