Katalónia kikiáltotta függetlenségét, de ezt senki sem ismeri el

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök közölte : Katalóniában bevezetik a központi irányítást és a helyi vezetést megfosztják hatalmától.

Brüsszelben az Európai Unió központjában Juncker megerősítette a hivatalos álláspontot : maximálisan támogatják a spanyol kormányt. “Nem kell több szakadás!”- hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke nyilvánvalóan a brit kilépésre utalva. Párizsban, Berlinben és Rómában egyértelműen jelezték: számukra Katalónia továbbra is Spanyolország része. Ugyanezt az álláspontot fejtette ki az Egyesült Államok is. Az euró árfolyama megrendült hiszen Spanyolország az euróövezet negyedik legfontosabb állama.

000catalonia

A katalán válság végképp nem hiányzott az Európai Uniónak, mely a britek kilépése után reformokra készült. Ráadásul a katalán példa követésre találhat másutt is. Figyelmeztető jel volt Olaszországban az a népszavazás, melyet a két leggazdagabb északi tartományban tartottak. Ebből kiderült, hogy Lombardia és Veneto tartomány polgárai nagyobb autonómiát akarnak a központi kormánytól, vagyis Rómától. Az EU tehát, amely gazdasági reformokra készült, olyan politikai válsággal találta szemben magát, melyre nincsen politikai receptje. Brüsszelben csak reménykedhetnek abban, hogy Mariano Rajoy konzervatív kormánya végül mégiscsak kezelni tudja a katalán kérdést, mely most Európa egyik legfőbb problémája lett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez