Levágott fejek és holttestek társaságában élt egy férfi Japánban

A lakásában összesen hét különböző holttest darabjait találták meg hűtőládákban, a ház előtt álló hűtőtartályban pedig két emberi fej volt. A férfit őrizetbe vették.

Zamában, Tokió közelében egy nő eltűnése ügyében nyomoztak a rendőrök. Így jutottak el a 27 éves férfi lakásába, ahol a döbbenetes felfedezést tették. Nyolc férfi és egy nő különböző mértékben oszlásnak indult maradványait rejtegette Takahiro Siraisi, aki azóta beismerő vallomást tett. Elmondta a rendőröknek, hogy ő gyilkolta meg a kilenc embert és rejtette el a maradványaikat – közölte a tokiói rendőrségre hivatkozva az NHK televízió. Azért darabolta fel a holttesteket, hogy el tudja tüntetni a bizonyítékot.

Augusztusban költözött be a most bűnügyi helyszínként vizsgált lakásba. A szomszédja egy idő után furcsa szagokra panaszkodott.

A rendőrök egy tavaly októberben eltűnt 23 éves nő után nyomoztak, amikor rábukkantak a holttestekre. Úgy jutottak el a lakásba, hogy kiderítették: a fiatal férfi kapcsolatba lépett a nővel, miután az az interneten közzétette, hogy öngyilkosságra készül.

A szomszédok – a furcsa szagok ellenére – még nem tértek magukhoz a döbbenetből. Azt mondják, csendes a környék – nem tudják elhinni, hogy ilyen szörnyűséget rejtegetett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez