Az igazi Borat kipengeti a cseh ál-Boratok büntetését

Sacha Baron Cohen brit komikus, az “igazi” Borat sietett a Kazahsztánban megbüntetett mankinis csehek segítségére.

A hat cseh turista úgy gondolta, hogy igazán menő, ha Borat “hazájában”, Kazahsztánban a a népszerű (és egyébként csak kitalált) kazah dokumentumfilmes által viselt fürdőruhában mutatkoznak. Fel is öltötték a mankinit és így fotózkodtak a főváros, Asztana központjában a hónap elején.

A hatóságoknak kevésbé volt fejlett a humorérzékük: fejenként 22 és fél ezer tengére, vagyis úgy 67 dollárra büntették és őrizetbe vették őket illetlen megjelenésért.

Borat, vagyis az őt alakító Sacha Baron Cohen azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy jelentkezzenek a cseh fiúk. Bizonyítsák be, hogy tényleg azok, akiknek mondják magukat és ő kifizeti a büntetésüket.

borat_sacha_baron_cohen

A 2006-ban forgatott vígjáték, a “Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika” Golden Globe-ot hozott a brit komikusnak, Kazahsztánban azonban betiltották és perrel fenyegetőztek miatta. 2012-ben viszont a kazah külügyminiszter nyilvánosan köszönetet mondott Baron Cohennek azért, hogy segített fellendíteni a turizmust te a közép-ázsiai országban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez