Okostelefon-függőség: évente 4.000 alkalommal oldjuk fel a készüléket ok nélkül

Új felmérés rántja le a leplet az okostelefont használók kényszeres szokásairól. A kutatók a leggyakrabban megnyitott alkalmazásokat is összegyűjtötték.

Szokás vagy szükséges tevékenység? Erre voltak kíváncsiak annak a felmérésnek a készítői, akik 2.000 okostelefon-használót vizsgálták az Egyesült Királyságban. Az eredmények megdöbbentő számokat produkáltak: a felmérésben résztvevők átlagosan napi 28-szor oldották fel a készüléküket, ennek harmada teljesen felesleges, kényszeres tevékenység volt. 10 százalékuk pedig akár napi több mint 60 alkalommal is megnyitja valamelyik applikációt.

000phon1
A Casumo.com megbízásából készült felmérés eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb ember évente 10.000 alkalommal használja az okostelefonját – ebből 4000-szer teljesen szükségtelenül. A magas számok ellenére azonban a vizsgált személyek mindössze egyharmada gondolta úgy, hogy amit csinál, az már függőség.

000pgone2

A cég szóvivője azt mondja: a számok őket is meglepték, hiszen a kényszeres ellenőrzés aránya sokkal magasabb, mint azt gondolták. Dr Ian Drever pszichiáter a Metro.co.uk-nek elmondta, hogy a telefonhasználatnál ugyanaz a szaggatott megerősítés nevű addiktív folyamat játszódik le, mint a játékszenvedély esetében, ami a függőség kialakulásához vezet. A folyamatos visszajelzésekért pedig akár reggeltől estig is kézben lehet a telefon.

000phon3

A kutatók a leggyakrabban használt appokat is összegyűjtötték. Eszerint az első helyen továbbra is a Facebook áll, ezt követi a WhatsApp, a Gmail, az Instagram, a Google Chrome, a Facebook Messenger, a Twitter, a Youtube, a Google Mapy és az Ebay telefonos applikáció.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez