Egyiptom is űrhatalom kíván lenni

Áttörésnek szánják a mindjárt elkezdődő 2018-at az egyiptomi űrkutatásban: a közel-keleti ország júliusban kívánja fellőni első olyan műholdját, mely tudományos célokat szolgál.

Ezt a tudományos kutatásért felelős miniszter jelentette be, azzal együtt, hogy a projektet japán és kínai közreműködéssel hatják végre. A műhold alkotóelemeinek 70 százalékát azonban Egyiptomban gyártják le – értesült az Al Ahram Online.

Már szeptemberben rábólintott a kormány egy űrkutatási ügynökség létrehozására. Röviddel korábban, amikor Szíszi elnök részt vett a 9. BRICS-csúcson Hsziamenben, több egyezmény is született Kínával a közös munkáról.

Egy évtizeddel ezelőtt már volt egy kísérlet az ukránokkal közösen: 2007 őszén fellőttek egy megfigyelő műholdat, de aztán elveszítették vele a kapcsolatot. 2014-ben, miután az államfő nagyszabású űrprogramot hirdetett meg, útjára indult az EgyptSat-2, az újabb olyan egyiptomi műhold is, melynek a küldetése a megfigyelés. A 43 millió dolláros műhold mi a mai napig ellátja a feladatát: segíti a térképrajzolást, figyeli a környezeti változásokat, figyelmeztet a lehetséges katasztrófákra. Ám az egyiptomiak most többre vágynak: az új műhold már nemcsak megfigyel, tudományos kutatásokban is részt vesz.

Fotó: Egyiptom a világűrből / NASA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez