Kiutasíthatják Németországból azokat a migránsokat, akik antiszemita megmozdulásokban vesznek részt

A CDU és a CSU közös törvényjavaslatot készít elő, melynek célja az, hogy elejét vegye a muzulmán migránsok antiszemita akcióinak Németországban. Amikor Donald Trump bejelentette, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, sok muzulmán bevándorló is részt vett azokon a tüntetéseken, melyeken izraeli zászlót égettek el és kétségbe vonták Izrael jogát a létezésre.

Ez megengedhetetlen – közölte Heiko Maas igazságügyi miniszter. Elmondta: tanfolyamokat rendeznek a migránsoknak, melyeken elmagyarázzák, hogy az antiszemitizmus hogyan vezetett el a holokauszthoz Németországban, illetve a németek által megszállt Európában.

A migránsok beilleszkedésének problémája az egyik fő vitakérdés azokon a koalíciós tárgyalásokon, melyek újrakezdődtek Németországban. A CSU mindenképp igyekszik a minimumra szorítani a bevándorlók számát és a maximumra növelni a kiutasításokét. Az antiszemitizmusról szóló törvény ezt könnyítené meg Németországban. A probléma csak az, hogy a kiutasított migránsok jó része eltűnik, de nem hagyja el az Európai Unió területét. Ez komoly gondot jelent valamennyi uniós állam rendőrségének, mely most megpróbálja összehangolni a nyilvántartást, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a migránskérdést a közvélemény számára megnyugtatóan rendezzék Németországban.

Fotó: Times of Israel

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez