Emmanuel Macron a világörökség részévé tenné a bagettet

A francia pékek mellé állt maga az elnök is, aki azt szeretné, ha a bagett önállóan is felkerülne az UNESCO listájára, és ezáltal védettséget szerezne a híres péktermék.

A nápolyi pizzasütők után a francia pékek is kiálltak hazájuk gasztronómiai örökségéért: a francia pékszövetség a bagett védett státusza mellett indított kampányt, azt szeretnék ugyanis, ha a híres péktermék felkerülne az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára. Maga a francia elnök, Emmanuel Macron is támogatja az ügyet, aki a pékszövetség közleménye szerint az egész világ által irigyelt terméknek nevezte a bagettet – adta hírül a BBC.

A bagett Franciaországban már 1993 óta védelem alatt áll, így aki használni akarja az elnevezést, annak szigorú kritériumoknak kell megfelelnie. A hagyományos forma mellett a szabályozás szigorúan tiltja a tartósítószerek alkalmazását, a bagett elkészítéséhez pedig mindössze négy összetevőt használhatnak: búzalisztet, vizet, élesztőt és sót. Fagyasztott terméket nem adhatnak el bagett néven.

A francia konyha már 2010-ben megszerezte az UNESCO státuszt: akkor a gasztronómiai kultúrák között elsőként, a mediterrán konyhával közösen lett a szellemi örökség része.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez