Japán kormányfő: büszke vagyok arra, amit a zsidókat mentő japán diplomata tett

Több mint hatezer japán vízumot adott ki Litvániában élő zsidóknak 1941 nyarán a japán konzul Kaunasban, mely akkoriban Litvánia fővárosa volt (Vilnius a két háború között Lengyelországhoz tartozott). A Litvániában élő zsidók csapdába estek, mert az országot a Molotov-Ribbentrop paktum alapján először a Szovjetunióhoz csatolták, majd a náci Németország támadta meg őket.

A 200 ezer, Litvániában élő zsidó nagy részét az SS kivégzőosztagok a helyszínen megölték, kisebb részüket haláltáborokba szállították, ahol a túlélési esély minimális volt.

Ebben e helyzetben bizonyult döntő fontosságúnak a japán konzul tette: több mint hatezer vízumot adott ki zsidóknak, akiket emiatt az SS megkímélt. Chiune Sugiharát ezért sokan a japán Schindlernek nevezték. Japán ebben az időben a náci Németország szoros szövetségese volt. Feljebbvalói ezért nem nézték jó szemmel a kaunasi konzul tettét, de a háborús időkben nem törődtek vele. Később leváltották. Csak évtizedekkel később derült fény a bátor japán diplomata tettére.

Chiune Sugihara emlékműve.
Chiune Sugihara emlékműve.

 

Izraelben a Jad Vasem elismerte, hogy a japán konzulnak döntő szerepe volt több mint hatezer zsidó megmenekülésében a holokauszt idején. Abe Sinzo japán miniszterelnök most külön ellátogatott Kaunasba. Beleült abba a székbe, melyben annak idején a japán konzul az életmentő dokumentumokat kiállította. “Mint japán, büszke vagyok arra, amit Chiune Sugihara tett!” – hangsúlyozta Abe Sinzo miniszterelnök Kaunasban. Ez volt a japán miniszterelnök első látogatása Litvániában. Érdemes megemlíteni, hogy bár Japán szoros szövetségese volt Hitlernek a második világháború idején, de a japánok nem bántották azokat a Kínába menekült európai zsidókat, akik japán katonai kormányzás alá kerültek Sanghajban és más kínai városokban.

Fotó: a híres íróasztal Kaunasban / Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez