Macron óva inti Erdogant egy Szíria elleni inváziótól

A francia államfő, aki exkluzív interjút adott a párizsi Le Figarónak, úgy nyilatkozott, hogy hamarosan újra felhívja Erdogan elnököt, hogy rávegye: állítsa le a hadműveletet Afrin tartományban, Szíriában.

A törökök január 20-a óta folyamatosan támadják a kurd milícia állásait Afrin tartományban. A kurdok Aszad elnök és az oroszok támogatására számíthatnak, de az USA is mellettük áll. Kétszáz amerikai katona is állomásozik a térségben, ezért fennáll a veszélye annak, hogy a törökök és az amerikaiak – két NATO szövetséges- szembekerülnek egymással Szíriában.

A törökök attól tartanak, hogy a kurd milíciák Szíriában együttműködnek a Törökországban tevékenykedő PKK szervezettel, melyet Ankara terrorista szervezetnek tekint. A törökök álláspontját ebben a kérdésben senki sem osztja, bár ők arra hivatkoznak, hogy Oroszország és Irán megérti az álláspontjukat. Oroszország, Törökország és Irán fegyveres erőinek vezérkari főnöke rendszeresen egyeztet a közel-keleti helyzetről.

Emmanuel Macron, aki a Franciaországban élő örmények díszvacsorája után nyilatkozott a Le Figarónak, kifejtette: mindenképp el kell kerülni azt, hogy Törökország tartósan megszállva tartsa Szíria északi részét. Ez Szíria szuverenitásának megsértése! – hangsúlyozta a francia államfő. Korábban az Egyesült Államok is tiltakozott a törökök akciója ellen Szíriában, de Ankarában fütyültek rá, mert a fegyveres kurd milícia jelenlétét Törökország határai közelében túlságosan is nagy nemzetbiztonsági kockázatnak ítélték meg.

Fotó: Szíria és Törökország határán / Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez