Új kihívója akadt Budapestnek 2024-re

A Mexikói Olimpiai Bizottság elnöke, Carlos Padilla hivatalosan is megerősítette országa abbéli szándékát, hogy az USA-val közösen pályázzon a 2024 Ötkarikás Játékok lebonyolításának jogára.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján immár két ország közösen is pályázhat az ötkarikás játékok szervezésére és lebonyolítására, Padilla szerint ez pedig kitűnő lehetőséget biztosít a határ két oldalán egymáshoz igen közel fekvő Tijuana és San Diego számára. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke, Scott Blackmun még 2013 áprilisában úgy nyilatkozott, hogy országa érdekelt egy közös pályázat benyújtásában, akkor azonban a mexikói fél úgy fogalmazott, hogy nem történtek konkrét lépések az ügyben.Tijuana és San Diego között húzódik a világ egyik legforgalmasabb határátkelője, amely évi 60 milliós forgalmat bonyolít. illetve a két város virágzó kereskedelmi kapcsolatainak köszönhetően a térség egyik legbiztatóbban fejelődő gazdasági régiójának számít. Az előzetes felmérések szerint egy esetleges 2024-es Olimpia közel 20 milliárd dolláros bevételt hozhatna a két város számára. Az USA egyébként az 1996-os atlantai játékok óta nem szervezett olimpiát, déli szomszédja pedig 1968-ban, latin-amerikai és spanyol anyanyelvű országként először adott otthont az ötkarikás játékoknak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez