Romániában is volt titkos börtöne a CIA-nak

Nem zárom ki, hogy egy két, az amerikaiaknak átadott támaszponton folytak ilyen dolgok, de mi erről nem tudtunk semmit!- nyilatkozta a hírszerzés egykori feje, aki aztán Ion Iliescu elnök biztonságpolitikai tanácsadója volt 2000 és 2004 között.

Az amerikai szenátus jelentése, mely a CIA kihallgatási módszereiről szól, beszámol arról, hogy 119 dzsihád harcost szövetséges államok börtönében “hallgatott ki” a CIA. A jelentés Románia mellett megemlíti Lengyelországot és Litvániát Európában, Ázsiában pedig Afganisztánt és Thaiföldet. A brutális kínzásokat amerikai földön lehetetlenné tették a törvények. Ezért választotta a CIA a guantanamoi támaszpontot illetve néhány szövetséges állam börtöneit.

Ioan Talpes, aki a hírszerzés főnöke volt Romániában az Adevarul című lapnak nyilatkozott. Elmondta, hogy abban az időben Románia minden áron a NATO tagja akart lenni, és ezért habozás nélkül az USA rendelkezésére bocsájtott néhány támaszpontot. Ezek csak tranzit állomások voltak- állítja Iliescu akkori román államfő biztonságpolitikai tanácsadója. Semmit sem tudtunk arról, hogy mi folyik ott!- mondta korábban maga Ion Iliescu is.

Az Európa Tanács korábban vizsgálódott az ügyben, de egyértelmű bizonyítékokat nem talált. Egy kínos eset azért van: egy megkínzott dzsihád harcos az emberi jogok európai bíróságához fordult. Abd Al Rahim Al Nasiri azt állítja: Romániában kínozta meg a CIA! A dzsihád harcost az USA azzal gyanúsította, hogy részt vett két merényletben Jemenben. Egy amerikai hadihajót és egy francia kereskedelmi hajót ért támadás, sok volt a halott és a sebesült. Ennek a dzsihád harcosnak a bűnösségét nem sikerült bizonyítani.

Románia rendkívül fontosnak tartja az amerikai szövetséget és a NATO tagságot. Az ország új államfője, a német származású Klaus Johanis első nyilatkozatában sietett hitet tenni a NATO, Amerika és az Európai Unió mellett. Ebben az ország vezető pártjai között teljes a konszenzus, így a CIA börtönök ügye sem kavarta fel különösebben a közvéleményt Romániában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez