A magyar családok jövője a Kárpát-medencében – konferencia és családi nap az Országházban

A hétköznapokon jórészt politikusokat és hivatalnokokat kiszolgáló épület, hazánk Parlamentje gyerekzsivajtól volt hangos ezen a szombaton. Hatszáz vendég, jórészt gyerek érkezett az immár hagyományos rendezvényre, melyet idén is (6. alkalommal) a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCsSz) rendezett, a “2018 a külhoni magyar családok éve” program eseményeként.

Az Országház főlépcsőjén megtartott megnyitón – a Himnusz közös eléneklése és a közelmúltban elhunyt Kallós Zoltánra, a magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakjára való emlékezés után – először Pataki János, a KCsSz elnöke köszöntötte a vendégeket.

Pataki János
Pataki János

Kiemelte, hogy a magyar kormány támogatása nagyon fontos számukra és ezért nagyon hálásak.

Novák Katalin
Novák Katalin

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságügyért felelős államtitkára a többi közt a köldökzsinór-programot említette, mely az anyasági támogatás és a babakötvény kiterjesztésével támogatja a magyar gyermekeket, bárhol is szülessenek.

Potápi Árpád János
Potápi Árpád János

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyar jövő zálogai a gyermekek, aki továbbviszik az életet, a magyarság sorsát.

DSCF0042

A családi napon a gyerekek különböző programokon vehettek részt. Volt táncház, kézműves foglalkozás, mesemondás és kisebb csoportokban bemutatták nekik a Parlamentet.

Menyhárt József
Menyhárt József

A felnőtteknek tartott konferencián előadást tartott Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári szervezetének elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Szabó Ödön.

DSCF0067

DSCF0072

DSCF0076

DSCF0090

DSCF0100

DSCF0107

DSCF0116

DSCF0121

DSCF0128

DSCF0140

DSCF0144

DSCF0153

DSCF0170

DSCF0172

DSCF0188

DSCF0195

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez