Ahol egy nap alatt bejárhatjuk a Földet – Utazás 2018

Tényleg a világ kicsiben a Hungexpón mától vasárnapig látogatható Utazás kiállítás.

Egymásba érnek a hangok, a színek és az illatok. Itt afrikai dobok ütemére táncol valaki, ott marokkói kézműves vési az ezeréves mintákat csodálatos fémtálra, amott közösen ropják kárpátaljai és szabolcsi táncosok. Mindeközben közel-keleti édesség és bajai halászlé illata úszik a levegőben.

20180301_utazas_0024_k

Két pavilonban, 25 ezer négyzetméteren 280 kiállító mutatja meg magát 23 országból. Vagyis bejárhatjuk a Földet,  Marokkótól Hévízig. Azért pont ezt az országot és várost említjük, mert Marokkó a külföldi, Hévíz pedig a belföldi díszvendég az idei Utazás kiállításon. Az utóbbit azért tüntették ki ezzel, amit önmaga újradefiniálásáért tett – hangzott el a megnyitón. A városnak nagy kihívás volt a gazdasági válság nyomán a hagyományos orosz vendégkör megritkulása. Amire előre meneküléssel válaszolt: összefogott a város a civil és vállalkozót szférával, megkereste a régiós partnereket és folyamatos fejlesztéssel, új országok felé nyitásával tavalyra már rekordot döntött: a magyarországi turizmus 4 százalékát adja,  önmagában megelőzve jó néhány megyét.

20180301_utazas_0022_k

Marokkó is a megújulást szimbolizálja – indokolta a választást megnyitójában Ganczer Gábor, a szervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Noha igazán ősi civilizáció izgalmas hagyományokkal és csodálatos természeti adottságokkal, a tudatos fejlesztés, piacteremtés példája is, jó volna, ha minél többen ismernék meg ezt a mesés országot és mesésen gazdag kultúráját – fogalmazott. Hogy Magyarország fontos piaca az észak-afrikai ország turizmusának, azt mutatta az is, hogy Budapestre érkezett Marokkó új turisztikai minisztere.

20180301_utazas_0009_k

Mohamed Sajid  arról beszélt, hogy Magyarország és Marokkó egyre közelebb van egymáshoz, a szó szoros értelmében is. Hiszen tavaly ősztől már közvetlen járattal is el lehet jutni két, különösen fontos idegenforgalmi központba: Budapestről alig 3 és fél óra alatt Marrákesbe lehet érni, 4 óra alatt pedig Agadirba, ahol a napsütés és a méltán híres marokkói vendégszeretet vár bennünket. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége is Marokkót választotta a közgyűlése helyszínéül most márciusban, ami vélhetően a kínálat fokozásához vezet majd. Marokkó nyíltsága és toleranciája legendás, ezzel várnak mindenkit – ígérte a miniszter. Aki portálunknak azt is elárulta, hogy 2018-ban 30 ezer magyar vendégre számítanak.

Békefi Veronika
Békefi Veronika

A közvetlen járatok tényleg sokat lendítenek az utazásokon, az időjárás Marokkóban nagyon jó, akárcsak a golflehetőségek, a történelmi körutak választéka – ért egyet Békefi Veronika, a legnagyobb magyar utaztató, a N-U-R-Neckermann Utazási Kft. ügyvezetője. Aki arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy hova utaznak az idén leginkább a magyarok. Mint mondta, a mostani  év egy nagyon érdekes tünetet mutat: amellett, hogy Törökországba visszatérnek a nyaralók, Bulgária a slágerdesztináció. Már évek óta az, de most még jobban feljön, amiben az is közrejátszik, hogy repülőgéppel is, autóval is megközelíthető. A  görög szigetek mindig is a Neckerman egyik kedvelt iránya volt és most is a várakozásnak megfelelően vagy még annál is jobban megy. A hajós programok változatlanul népszerűek: nyáron a Földközi-tengeren, de a téli időszakban távolabbra mennek az utasok, egészen Karibig. De Dubajban is nagyon jó lehetőség van – az Egyesült Arab Emírségeket meg lehet egy úszó szállodából nézni, nem is kell csomagolni, csak kényelmesen ki- és beszállni. Ezek a legnépszerűbb utak most – mondja Békefi Veronika.

Dr. Grezsa István
Dr. Grezsa István

Az idei Utazás kiállításon közös standdal vesz részt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja. Összenő, ami összetartozik – mondta a megnyitón a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa. Kárpátalja és Magyarország keleti része politikai kurzusoktól függetlenül folyamatos, és mélyreható kapcsolatokat ápol. „Mi egy olyan Európai Unió részei vagyunk, ahol a határok átjárhatóak és légiesek” – fogalmazott Grezsa István. Aki arról is beszélt, hogy a kelet-ukrajnai háború kedvezőtlen turisztikai hatásának ellensúlyozására a Rákóczi Szövetséggel közös utaztatási programot indítottak, ami az idén folytatódik. Így Kárpátalján újra megjelentek a magyar csoportok: az egyházi és nyugdíjas utasok mellett a Határtalanul program keretében újra magyar diákok is érkeznek. A dolog kétoldalú, a kárpátaljai turizmus is élénkült Magyarországon és újra vendégekkel teltek meg a falusi szálláshelyek Kárpátalján – tette hozzá.

20180301_utazas_0047_k

A vasárnapig nyitva tartó Utazás 2018 kiállításnak annyi társrendezvénye, mint az idén, még soha nem volt. Az igazi aktív hétvége része az aktív időtöltőknek a Bringa Expo és a Futó Expo is, most először pedig az utazási bloggerek fóruma, a független világutazók fesztiválja, a Járatlan Utakon is itt kap helyet. Az Afrika Expo viszont immár hetedszer jelentkezik – erről külön be fogunk számolni.

20180301_utazas_0032_k

Fotó: Bocskay Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez