Namíbiában kárpótlást kapnak a krokodilok és vízilovak áldozatai

A kormány változtatott korábbi politikáján, és kompenzálja az áldozatok családjait. Ugyanakkor nem érint mindenkit az intézkedés, hiszen a hivatalok szerint a balesetek egy részét meg lehetne előzni.

Namíbia környezetvédelmi és turisztikai minisztériuma bejelentette, hogy 8297 dollárral kompenzálja azokat a családokat, melyek tagjait krokodilok vagy vízilovak ölték meg. A döntés egy 2017-es konzultáció eredményeként született meg, ennek  célja az volt, hogy megoldást találjanak az emberek és a vadállatok közötti konfliktusok kezelésére. Namíbiában 2016-ban kilenc, 2017-ben hét, 2018-ban pedig már négy ember halálát okozták a vadállatok a minisztérium statisztikái szerint.

000croco2

Azoknak a családoknak azonban nem jár pénz, melyek tagját valamelyik folyóban, fürdés vagy úszás közben támadta meg egy krokodil vagy víziló, hiszen ezeket az eseteket kellő elővigyázatossággal meg lehetne előzni. Az AfricaNews beszámolója szerint a környezetvédelmi miniszter a szülőket és a közösségi vezetőket arra kérte, figyelmeztessék a gyermekeket a rájuk leselkedő veszélyekre. Azokat pedig, akik csak a folyók vízében tudják megoldani a tisztálkodást és a  mosást, arra kérte, hogy a vizet vigyék haza, és otthon intézzék ezeket a tevékenységeket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez