Uniós pénzt kapna az az ország, amelyik befogad menekülteket

Az Európai Unió Bizottsága új javaslattal állt elő a menekültprobléma megoldására. Brüsszel 6.000 eurót fizetne minden menekült után annak a tagállamnak, amely hajlandó a saját területén tábort létesíteni.

Az Európai Unió legutolsó csúcstalálkozója döntött arról, hogy menekülttáborokat kell létrehozni az Unió területén annak érdekében, hogy tehermentesítsék a mediterrán tagállamokat, ahova a migránsok döntő többsége érkezik. Az ügy előzménye az, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta a menekülteket szállító hajók kikötését Itáliában. Az EU döntése után Olaszország újra fogad menekültszállító hajókat, de csak augusztus végéig. Addig adott határidőt az olasz kormány a brüsszeli bizottságnak, hogy beváltsa ígéretét és átvegye a menekülteket, akik Itáliába érkeztek. Ezek száma jelentősen csökkent a 2015-16-os csúcsidőszakhoz képest, idén eddig valamivel több mint 17 ezer menekült érkezett Itáliába. A csúcsidőszakban ennél több mint tízszer nagyobb volt az Olaszországba érkezett menekültek száma.

A brüsszeli bizottság most azt szeretné, ha a tagállamok táborokat hoznának létre a menekültek fogadására. Ezekben a táborokban az Unió biztosítana őrséget és személyzetet. Ezenkívül minden menekült után 6.000 eurót fizetne. Ez esetleg vonzó lehet a szegényebb tagállamok számára. Ausztria, Németország, Franciaország eleve közölte: nem hoz létre ilyen táborokat. Olaszország sem akar újabb tábort a saját területén. A visegrádi államok is jelezték: nem kívánnak ilyen tábort létrehozni. Ilyen körülmények között a brüsszeli bizottság javaslatának bizonytalan az esélye a sikerre.

Az Európai Unió próbálkozott másutt is. Líbiából, Tunéziából és Egyiptomból egyértelműen jelezték: náluk is van elég menekült. Nem akarnak újabb táborokat. Korábban Albánia felajánlotta: létrehoz ilyen táborokat a menekültek számára. Csakhogy Albánia cserében azt várta, hogy felgyorsulnak az uniós csatlakozási tárgyalások. Vagyis Albánia kap egy időpontot, hogy mikor kerülhet be az Európai Unióba. Ehelyett Brüsszel felfüggesztette a tárgyalásokat Albániával és Macedóniával. Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei szerdán vitatják meg a brüsszeli bizottság új javaslatát. Viharos vita várható, mert a menekültek ügye nagyon megosztja a közvéleményt minden tagállamban, ezért a konszenzus kialakítása szinte reménytelennek látszik ebben az ügyben az Európai Unióban.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez